Helyi hírek, események
Csarnokavató torna Bólyban
Amatőr csapatok részére rendeztek női kézilabda tornát a Bólyiak. A hazaiakon kívül, a Szeged melletti Algyőről, Véméndről és Pécsről érkeztek kiváló képességű kézisek. Az itt játszók számára, ma már a napi mozgás a lényeg, nem egy rakkolós bajnokságban való szereplés. A tornát rendező Burai József (Bungi) örömét fejezte ki, hogy a régi barátok és "harcostársak" elfogadták meghívásukat és egy jó kis sportos napot tölthettek együtt, felidézve a múlt emlékeit is. Burai Szabolcs játékvezetőként vette ki a részét a példaértékű kezdeményezésből. Elmondása szerint sportszerű meccsek zajlottak, senkit nem kellett megfegyelmeznie sportszerűtlenség miatt. Édesapjára és kézilabdaszeretetére való tekintettel, első szóra sípot ragadott és már jött is az új bólyi csarnokba. A legtávolabbról érkező algyőiek korán keltek, hogy időben itt legyenek Bólyba. A végén még a dobogót is sikerült megcsípniük. Küzdelmes mérkőzesek után a tornát végül a Pécsi Garleó nyerte a Bóly előtt. 3. az Algyő lett, míg 4. a Véménd gárdája. Érdekesség, hogy az első három helyezettnek egyaránt 4 pontja lett, csak a gólkülönbség döntött a végső sorrend tekintetében. A legjobb góllövő: Schnell Nikoletta (Véménd) lett. A legtechnikásabb játékos: Stix Csilla (Pécs), a legjobb kapus Ulrich Éva (Bóly), míg a legsportszerűbb csapat az Algyő lett. Gratulálunk minden szervezőnek és résztvevőnek, jó kis torna volt ez! A Bóly TV természetesen beszámol az eseményről.
Finisében az idei szüret
A Pécsi Borvidék szőlő sorokkal tarkított dombjait hetek óta "megszállás alatt tartják" a szorgos szüretelők. A Villányi Borvidék szomszédságában is j...
Bővebben →Falusi Turizmus Utcafesztivál
Mennyi finomság és ínyenc falat egy helyen. A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, immáron a XII. Falusi Turizmus Utcafesztivált rende...
Bővebben →Emlékművet avattak a bólyiak
"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat val...
Bővebben →Rendőrségi toborzás Mohácson
Országos akció keretében, 3000 új rendőrt szeretne felvenni a Belügyminisztérium. Más helyszínekhez hasonlóan, a napokban rendőrségi toborzót tartotta...
Bővebben →Célbaértek az agrárkamara adományai
A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon in...
Bővebben →A Karasica összeköt
Szüreti felvonulással indult útjára Szederkény és a térség egyik legnagyobb, széleskörű összefogást jelképező, ősz köszöntő, kulturális településtalál...
Bővebben →Andrásfalvy Bertalan a Bóly TV-ben
"Baranyai arcélek" című sorozatunkban, ezúttal az Antall- kormány egykori művelődésügyi és közoktatási miniszterével, Andrásfalvy Bertalannal beszélge...
Bővebben →Trigo-s kukorica fajtabemutató
A betakarítások közötti rövid szünetet kihasználva, a bólyi Kolping Házba invitálta a térség gazdáit Schmidt Tamás, a Trigo Kft. területi képviselője....
Bővebben →Népszavazásra hangolnak
Közeledve az október 2-ai népszavazáshoz, a kormányzati kommunikáció is újabb lendületet kapott. Ennek keretében valamennyi választókerületben szervez...
Bővebben →Sváb zenei hétvége Villányban
A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezr...
Bővebben →Padlógázzal a bólyi bekötőn
A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...
Bővebben →Mozgásélmény nap az új sportcsarnokban
Bólyban minden évben megrendezik azt a mozgásélmény sportnapot, amely a fogyatékkal élő embertársaink számára jelent fantasztikus élményt. Itt nem dől...
Bővebben →