Helyi hírek, események


Borverseny a bólyi Kolpingban

2016.05.18

24 éves múltra tekint vissza a bólyi Kolping Egyesület borversenye. Idén 97 mintát küldtek el bírálatra a helyi és környékbéli borászok, kiegészülve a negyedről érkező, jelentős kontingenssel. Ez alkalommal is indultak a versenyen a fiatalabb termelők, igaz csak kisebb létszámban. Szederkényi Ferenc zsűri elnök kiemelte a kiváló minőségű fehérborokat, megemlítve, hogy tavaly igen magas volt a napsütéses órák száma, ami az érést segítette. Elmondása szerint, sokat tanultak a gazdák a borászkodás terén, büszkén megemlítve, hogy 80-as években ő is részt vett a helyiek képzésében. A szakember máris sorolja a számokat...Hoffamann Jánosné hegybíró szerint a Kolping verseny mindig is nívós és szinvonalas volt, köszönhetően a sok helyi termelőnek és kiváló fajtáknak. A térség idei utolsó borversenye egyben feltette a koronát a versenyek sorára, amelyeken folyamatosan jól szerepeltek a Bólyiak. Felhivta a figyelmet a növényvédelem fontosságára, kiváltképp az elmúlt hetek sok esőjére. Mindemellett nem árt figyelni a szőlőmolyok korai megjelenésére sem. A zsűriben helyet kaptak további szaktekintélyek is, akik maguk is megmérettették boraikat a Kolping versenyén. A sok arany és ezüst minősítés jól példázza a gazdák kifinomult szakértelmét és tökéletesre való törekvését. Gratulálunk a díjazottaknak, foggyon az a jó bor, az év során.


Új évi jókívánság

2016.12.30

Sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a Bólyi Városi Televízió valamennyi munkatársa! 2017-ben is számíthatnak ránk, nézzék műsorainkat és olvassák ...

Bővebben →

Áldott karácsonyt

2016.12.23

"Angyalok húznak a világ fölött. Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! Megszületett az Igazság, a Jóság, akit úgy vártunk: megszületett végre!" ...

Bővebben →

Szederkényi suli karácsony

2016.12.23

Dupla vagy semmi. Eképpen gondolkodtak a Szederkényi Általános Iskola vezetői és tanárai. Délelőtt a suli diákjainak, míg kora este a szülőknek adták ...

Bővebben →

Szépkorúak karácsonya Szediben

2016.12.23

A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület karácsonyi műsorában helyet kaptak az iskolások, a szépkorúak énekkara új karnagyuk vezetésével és persze az évek ...

Bővebben →

Fogadj el és ünnepelj velünk!

2016.12.20

Szép karácsonyi műsorral köszöntötték szüleiket a szajki "Fogadj el!" Alapítvány Napközi Otthonának fogyatékkel élő lakói. Szívhez szóló programjukb...

Bővebben →

Nyárádiak falukarácsonya

2016.12.20

A nyárádi falukarácsony, egy olyan mindenki karácsonya program. A faluban, akik csak egy hajszálnyit is foglalkoznak kultúrával és szórakoztatással, i...

Bővebben →

Tamburás karácsony

2016.12.20

Nincs is szebb egy zenés karácsonyi ünnepnél. Így gondolták ezt a mohácsi tamburások is. A Versendi Kovács József tanár úr nevéhez köthető, egykori és...

Bővebben →

Lendületben az öregfiúk

2016.12.20

Karácsony előtti old boys teremlabdarúgó tornát rendeztek a bólyi Abai Ferenc Sportcsarnokban. Ismerős körben kűzdött egymással az 56+-os korosztály, ...

Bővebben →

Erzsébet utalványt hoz a postás

2016.12.18

A nyugdíjas összejövetelek felhőtlen, vidám hangulata, nemigazán tükrözi vissza a kisnyugdíjasok nagy kihívásokkal járó mindennapjait. Az alacsony nyu...

Bővebben →

Orgonakoncert a Bazilikában

2016.12.18

A zeneszerető közönség számára szolgált igazi művészeti ínyencséggel a Pécsi Egyházmegye az ünnep előtti várakozás időszakában. Köcsky Tibor, a Pécsi ...

Bővebben →

A Gyermekotthon ünnepi műsora

2016.12.18

Szívhez szóló szép üzenet, így summázhatnánk a Bólyi Gyermekotthon színvonalas karácsonyváró műsorát. A Vigadóban bemutatott zenés produkció hű tükröt...

Bővebben →

Mindenki karácsonyfája

2016.12.18

Közös karácsonyfa ünnepre invitálták a bólyiakat. A kisvárosban több éves múltja van az együtt ünneplésnek, elég ha a korábbi adventi vásárokra gondol...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162