Helyi hírek, események
Állattenyésztési napok Hódmezővásárhelyen
A XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár, idén egy Magyarországon rendezett állattenyésztési szakmai világtalálkozózóval lett közösen megrendezve. Ebből fakadóan a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok a megszokottól eltérő időpontban várta a gazdákat és a nagyközönséget. A szakmai kiállítók kívánságára, csütörtöki napon kezdték a kiállítást, azaz több idő jutott üzleti tárgyalások lebonyolítására, szerződések megkötésére. A nagy hazai és külföldi látogatottság miatt, négy napos a rendezvény, így még hasznosabbak lehetnek a szakmai konzultációk és eszmecserék. A kiállítás hétvégéjén főként a nagyközönség keresi fel a vásár területét, az itteni pavilonokat. A mezőgazdaság termékeit, azaz az élelmiszereket ők vásárolják meg, ezért fontos a fogyasztók részvétele és meggyőzése arról, hogy a hazai termékek megbízható minőséget képviselnek. Mint Fekete Balázs vásárigazgatótól megtudtuk, soha ilyen nagy létszámban nem volt még kiállítójuk és a 4 nap alatt sok tízezer érdeklődőt várnak s vártak Hódmezővásárhelyre. Idén is jelen volt a kiállítók sorában a Bonafarm Mezőgazdaság állattenyésztési ágazataival (a sertés és a marha kiemelten), de a növénytermesztési ágazati igazgató is fontosnak tartotta megjelenését a rangos szakmai eseményen. A szakma és a laikus nagyközönség is megcsodálta a kiállításra felvonultatott kiváló genetikájú állatállományt és az innováció csúcsát jelentő mezőgazdasági technológiát. A kiállítás és szakvásár ehét vasárnapjáig tart. Minderről bővebb összeállítást a Bóly TV közéleti magazinjában láthatnak.
Tartásjavító ovis torna
Fejlesztő gyermek tornákon vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...
Bővebben →Televíziós portré Ahmann Györgyről
Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...
Bővebben →Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban
Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...
Bővebben →Sátorhely humán kincse az iskola
Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...
Bővebben →Busójárásra hangolva
Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...
Bővebben →Kiállítás az oszmán értékekből
Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...
Bővebben →Babarciak az első bálozók...
A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...
Bővebben →Országos német gála kitüntetésekkel
Január 9-e a magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...
Bővebben →Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben
Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...
Bővebben →Téli partnertalálkozók
A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...
Bővebben →Megjött a hó és a zimankó
Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...
Bővebben →Bejgli kupa Bólyban
Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...
Bővebben →