Helyi hírek, események


Állattenyésztési napok Hódmezővásárhelyen

2016.05.20

A XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár, idén egy Magyarországon rendezett állattenyésztési szakmai világtalálkozózóval lett közösen megrendezve. Ebből fakadóan a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok a megszokottól eltérő időpontban várta a gazdákat és a nagyközönséget. A szakmai kiállítók kívánságára, csütörtöki napon kezdték a kiállítást, azaz több idő jutott üzleti tárgyalások lebonyolítására, szerződések megkötésére. A nagy hazai és külföldi látogatottság miatt, négy napos a rendezvény, így még hasznosabbak lehetnek a szakmai konzultációk és eszmecserék. A kiállítás hétvégéjén főként a nagyközönség keresi fel a vásár területét, az itteni pavilonokat. A mezőgazdaság termékeit, azaz az élelmiszereket ők vásárolják meg, ezért fontos a fogyasztók részvétele és meggyőzése arról, hogy a hazai termékek megbízható minőséget képviselnek. Mint Fekete Balázs vásárigazgatótól megtudtuk, soha ilyen nagy létszámban nem volt még kiállítójuk és a 4 nap alatt sok tízezer érdeklődőt várnak s vártak Hódmezővásárhelyre. Idén is jelen volt a kiállítók sorában a Bonafarm Mezőgazdaság állattenyésztési ágazataival (a sertés és a marha kiemelten), de a növénytermesztési ágazati igazgató is fontosnak tartotta megjelenését a rangos szakmai eseményen. A szakma és a laikus nagyközönség is megcsodálta a kiállításra felvonultatott kiváló genetikájú állatállományt és az innováció csúcsát jelentő mezőgazdasági technológiát. A kiállítás és szakvásár ehét vasárnapjáig tart. Minderről bővebb összeállítást a Bóly TV közéleti magazinjában láthatnak.


Folyik a termelés a bólyi fóliákban

2016.06.23

A zöldség és virágtermelésben a fóliasátrak kiterjesztik a termelési időszakot és gyorsítják a vegetációt. Idehaza az Alföldön van ennek nagy kultusza...

Bővebben →

Több száz motor a Kántor-réten

2016.06.19

Túra chopperek, sport endúrók, quadok, kismotorok, összesen 250 szuper járgány jelentette az idei Bólyi Motoros Napok savát és borsát. Magyarországról...

Bővebben →

Hajrá MAGYAROK!

2016.06.19

Zsúfolásig megtelt tegnap a pécsi Kossuth tér, ahol a lelkes szúrkolók kivetítőn követhették végig a Magyaország-Izland meccset. Mintha Marseille-ben ...

Bővebben →

Magyar földbe, magyar búzát...

2016.06.18

Bólyban, közvetlen a Békási út mellett, soha nem látott hosszú szárú és hatalmas kalászú magyar búzát érlel a nap és simogat a forró szél. A tábla a B...

Bővebben →

Anton Gazda különleges kiskertje

2016.06.14

Kresz Antal, azaz Anton Gazda mezőgazdasági mérnők hallgatóként különleges növényekben gazdag, kiskertet művel Babarcon. Itt többek között afrikai és ...

Bővebben →

Antal napi búcsú Hásságyon

2016.06.12

A Szent Antal napi búcsú alkalmából, nívós gálaműsorral lepte meg a hásságyi német önkormányzat a falu lakosságát. Épp ezért, Hahner Róbert programsze...

Bővebben →

Ballag már a vén diák...

2016.06.11

A ballagás "keserédes" ízét kóstolhatták meg péntek koraeste a bólyi suli ballagó diákjai. A janusarcú esemény a fájó búcsúról és az örömteli új életr...

Bővebben →

Máriakéméndre tekertek a nyugdíjasok

2016.06.10

Délidőben a máriakéméndi pincesor árnyas fái alatt megpihenve találtunk rá a kerékpár túrán lévő szederkényi nyugdíjasokra. Vezetőjük, Tukacs András e...

Bővebben →

Falu a gólyák földjén

2016.06.09

1000 éves falu, 1000 fős lélekszámmal és mindez a gólyák földjén. Ugye rájöttek Önök is, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park határán lévő Kölkedről van szó...

Bővebben →

Bajnokcsapatot ünnepeltek Babarcon

2016.06.06

Megye lll-as bajnok lett a Babarc labdarúgó csapata. Hazai pályán ünnepelhették a szép sikert, az utolsó fordulóban lejátszott mérkőzés után, az MLSZ ...

Bővebben →

Xl. Bólyi Motoros Napok

2016.06.03

Már nem kell sokat várni és máris jön a bólyi motoros és rockos "fesztiválőrület". Határon innen és határon túl, sok százan pattannak majd a "vas nyer...

Bővebben →

Megnyílt a "vadiúj" Pécsi Állatkert

2016.06.01

A jó munkához idő kell, s valóban az új állatkert kivitelezői egy kisebb ékszerdobozt varázsoltak a Mecsek oldalába. A nemrég a nagyközönség előtt is ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162