Helyi hírek, események


Richter Flórián a cirkusz lovas hercege

2016.05.20

A porond szabad, kezdődjék a show- hangzott el a porondmester szájából a Richter Flórián Cirkusz első pécsi műsorának kezdetén. A klasszikus és a modern cirkusz kiváló ötvözetét hozta magával Baranyába, a korábbi Monte Carlo győztes, Richter Flórián és társulata. A Richter család neve ma már fogalom a cirkusz szakmában, a 8. generáció bizonyítja évről évre, hogy valami különleges isteni tehetséggel rendelkeznek. S hogy Flórián miért önnállósult, hagyta ott a biztos hátteret jelentő Magyar Nemzeti Cirkuszt és alapított saját társulatot? Ennek oka egyszerű és kézenfekvő. Világhírű lovasprodukciói túl nőtték korlátaikat és önnálóságot követeltek, csakúgy mint Flórián, aki saját magát is szerette volna megvalósitani. A Richter Flórián cirkusz pedig ezévre is a legjobbat kínálja közönségének. A klasszikus lóidomításra épülő cirkuszi produkciót, mint mindig, RICHTER FLÓRIÁN kép­viseli világszínvonalú profizmussal, amit a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrije Arany- és Ezüst bohóc díjjal jutalmazott. E tradíciót folytatva, a fiatal RICHTER KEVIN nem kevesebb, mint 16 vágtázó paripával mu­tatja be új, lenyűgözően akrobatikus „lovas-posta" műsorát. Majd a 11 éves RICHTER ANGELINA következik, aki három kedvenc pónijával lép a porondra. Az önfeledt kacagásról CRISTIAN FOLCO klasszikus bohócszáma gondoskodik. Magyarországon először lép a közönség elé a 3 DIORIUS motoros csoport, akik ezzel a lélegzetelállító produkciójukkal bekerültek a Guiness Rekordok közé. A három artista a világ leggyorsabb, legügyesebb motorosa, akik egy acélhálóból épült gömbben hihetetlen sebes­séggel, centiméterekkel száguldanak el egymás mellett. Majd az acélgömb szétválik és – szinte elképzelhetetlen – szilárd talaj nélkül folytatják az őrületes tempójú száguldást. No és ez még nem minden. Pár napig még megnézhetik a komplett műsort Pécsett, a Richter Flórián Cirkusz sátrában. A show pedig megy tovább, városról városra, országról országra. Éljen a magyar cirkusz!!! A Bóly TV természetesen beszámol Flóriánék pécsi fellépéséről.


Megemlékezés a Mohácsi Csata hőseire

2018.09.07

A Mohácsi Csata magyar hőseire emlékeztek meg a Sátorhelyi Történelmi Emlékpark sírkertjében. 1526. augusztus 29- én, ll.Lajos és Szulejmán hadai nézt...

Bővebben →

Beruházás mustra Hárs Józseffel

2018.09.05

Bóly mindig kitünt innovatív beruházásainak és kiemelt fejlesztéseinek köszönhetően. A város képviselő-testülete, a múltban és jelenleg is bátran nyúl...

Bővebben →

In memoriam Heinek Ottó

2018.09.05

Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után, elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke. Heinek ...

Bővebben →

Apa kezdődik, avagy zenére hangolva

2018.09.05

Apa kezdődik, no még nem a tanév, de arra ráhangoló és egy kicsit az iskolába visszacsábító zenei tábor mindenképpen. Mindez a Bólyi Általános Iskola ...

Bővebben →

Ínyencek a Kiskastélyban

2018.09.05

Grill est, Frédi szelettel. Ezzel a frappáns és lényegre törő mondattal csalogatta be vendégeit, egy teltházas tematikus vacsora estre a nemrég 1 éves...

Bővebben →

Nyílt nap a Fogadj El! Alapítványnál

2018.08.30

Hagyományossan nyár végére, ősz elejére szervezik minden esztendőben a szajki Fogadj El! Alapítvány nyílt napját. Ezen alkalommal, a mindig is nyitott...

Bővebben →

Felpörögtek a bólyi futballisták

2018.08.30

Egy jó szezon titka a felkészülésben, a keret erősségében és persze a testhezálló stílusban és taktikában keresendő. Jól tudja ez Bolboaca Augustin ve...

Bővebben →

Csúcsidőszak a Borjádi Zrt.-nél

2018.08.30

Nem egy lassan csordogáló időszakon van túl a Borjádi Mezőgazdasági Zrt., épp ellenkezőleg, sikeres nyári betakarítás, gigaberuházás kivitelezése és e...

Bővebben →

Színházi évad beharangozó

2018.08.30

Nincs mese, ha vége a nyárnak kezdetét veszi a színházi évad. Bár a pécsiek kiváltságos helyzetben voltak mindig is, hisz a Poszt és a nyári színház j...

Bővebben →

Energiaparkot avatott az Agro Boy Kft.

2018.08.29

Az Agro Boy Kft s annak leánycége, a Zala Tárház Kft., az egykori sormási malom megvásárlásával gazdasági sikertörténetének lapjait kezdte írni Zala M...

Bővebben →

Operaénekes az ünnepség díszvendége

2018.08.29

Senki nem mondhatja, hogy a szederkényi nyugdíjasok nem tudnak ünnepelni. Mindig is ígényesek voltak saját rendezvényeik kapcsán, megadták a módját a ...

Bővebben →

A múltra emlékeztek az ünnepen

2018.08.29

Egy nappal államalapításunk ünnepe előtt megtartották falunapjukat a töttösiek. A Német Nemzetiségi Múzeum előtt indult útjára a program, mégpedig a ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162