Helyi hírek, események
Bajnok a PMFC, helytállt a Bóly
Gigászi küzdelmet hozott a szombaton megrendezett PMFC- Bóly rangadó a megye I. osztályban. A vendégek számára a tisztes helytállás, míg a hazaiaknak a bajnoki cím megszerzése volt a tét. A pécsiek ugyanis 7 ponttal vezettek a meccs kezdetekor a Szászvár előtt, győzelmük esetén pedig, függetlenül a rivális szereplésétől, már ehétvégén bajnokságot ünnepelhettek. Azonban a bólyi csapat nem kívánt ehhez asszisztálni, gladiátorként küzdöttek minden egyes labdáért, a védő harmadban pedig tökéletesen működött a záró retesz. A Balboaca - Morvai kettős szinte átjárhatatlan falat húzott a pécsiek elé. Mindössze egy alkalommal tudtak sakk-mattot adni a piros-feketék, ez el is döntötte a mérkőzés és egyben a bajnokság sorsát. Az újmecsekaljai stadionban elért tisztes eredmény a bólyiakat dícséri, hiszen a pécsiek legtöbb ellenfelüknek 6-7 gólt rúgtak hazai pályan, jelezve, hogy favoritjaik ennek a bajnokságnak. A meccs lefújása után óriási fiesta kezdődőtt, a bajnokcsapat szúrkolóival együtt ünnepelte megérdemelt sikerét.
PMFC–BÓLY 1-0 (0-0)
Labdarúgó megye I., 28. forduló, Pécs, 700 néző. V.: Kreskai. PMFC: Sólyom – Fekete (Kónya K., 64.), Erdős, Erőss, Jeránt (Turi, 79.) – Horvát G. – Kónya D., Kiss P., Takács (Grabarics, 67.), Schmidt (Horváth V., 85.) – Tóth A. (Hadobás, a szünetben). Edző: Márton Gábor. BÓLY: Dósa – Halas, Morvai, Augustin, Ambrus – Gajdó – Kovács R. (Sághy, 80.), Magyar, Erdélyi, Stefán (Hegedűs, 90.) – Kiss E. Edző: Bolboaca Augustin.
GÓL: Kónya D. (76.).
Megnyílt a trófea kiállítás
Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...
Bővebben →Gőzgombócban ők a legjobbak
Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...
Bővebben →Átadták a rendelőt Márokon
A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...
Bővebben →Kihívások a Montenuovo előtt
A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...
Bővebben →Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában
,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...
Bővebben →Találkoztak a Karasica mentiek
Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...
Bővebben →Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn
Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...
Bővebben →Hétköznapok az alkotás öröméért
Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...
Bővebben →Móka és kacagás Lippón
Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...
Bővebben →Országos könyvtári hét Bólyban is
Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...
Bővebben →Kicsi ovi hatékony módszerekkel
A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...
Bővebben →