Helyi hírek, események
Stifolder feszt Fekeden
A Fekedi Német Önkormányza, a Települési Önkormányzat és a Szülőföldünk Baráti Kör közös szervezése, a Dunamenti Svábok Stifolder Fesztiválja. Idén már 7. éve rendezték meg a néhány száz fős kis sváb faluban az egyre nevesebb és közkedvelt gasztrokulturális eseményt, amelynek csodájára jár az érdeklődők sokasága. A krónikák szerint a XVIII. században bevándorló németek hozták magukkal a különleges szalámi készítésének titkát, bár az sem titok, hogy a hozzávalóként számon tartott szép piros őrölt paprikára, már az új hazában leltek. A stifolder fesztivál Fekeden, ma már egy nagyon komoly, vérre és helyezésre menő verseny is. Erre saját készítésű szalámival lehet nevezni, mely legalább 70 dkg és 35 centi. A helyezésekről pedig szakmai zsűri és a mintákat kóstolgató nagyközönség dönt. Higgyék el, nem kis kihívás ez, hiszen idén mar 81 fajta stifolder került terítékre. Ember legyen a talpán, jó bendővel és ízlelőbimbókkal, aki ezt végig kóstolja. Pedig ezzel idén sok 100-an megbirkoztak, így hát le a kalappal előttük. Persze akadt itt más finom falat is, erről tanúskodtak a kondérok és a körülöttük tüsténkedők. De lehetett kóstolni házi készítésű sajtokat és az édesszájúaknak kürtös kalácsot is. Mindeközben színvonalas kulturműsorral szorakoztatták a nagyérdemű publikumot. A fekediek idei fesztiválja nagyon jól sikerült, köszönhetően a szikrázó napsütésnek és kiváló szervezésnek. Tartalmas összeállításunkat a Bólyi Városi Televízióban nézhetik meg.
Magyar őstörténet Bakos előadásában
A Bólyi Kulturális Egyesület felkérésére tartott előadást Bólyi Moziban Bakos Attila író és filozófus. A Danvantara kiadó ügyvezetője és a Narada Akad...
Bővebben →Világbajnok a Bólyi Cápák trénere
Óriási kincsre leltek a Bólyi Cápák. Tavaly igazolták le az edzői stábba Szmolka Nikolettát, akit hamar megkedveltek a gyerekek. Azóta Niki kétszeres ...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Ócsárd-Mohács 3-2 gólszerzők: Trapp, Csizmadia, Varga Cs. ill. Strigencz, Dávid D. kiállítva: Kocsis László (39.) Harkány-Siklós 0-2 gólszerző...
Bővebben →Kiváló évjáratot ígérnek a Belwardnál
A Belward Pincészet szőlőit a Pécsi Borvidéken, Hásságyon műveli 47 hektáron, ahol már 1058 óta termelnek szőlőt. A terület a Dunántúl dombos-hegyes é...
Bővebben →Sváb vándorbatyu Szederkényben
Az 1946-48 közötti időszak a magyarországi németség történetének legtragikusabb időszaka. Több mint 200 ezer ártatlan embert fosztottak meg vagyonától...
Bővebben →Villány egy cool életérzés...
Sziporkázó őszi napsütésben borozgatni egy meseszép pincesoron, s mindeközben karneváli hangulatú felvonulásba gyönyörködni, ez mai kifejezéssel élve ...
Bővebben →Vidám falunap Olaszon
Még ha a helyi iskola udvarán is rendezték, ez nem egy suli buli volt. Az olaszi falunap minden elemében a széleskörű szórakoztatást célozta meg. Mind...
Bővebben →Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
10. alkalommal várták a tánc szerelmeseit a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira, a Pécsi Nemzeti Színházba és a más kiemelt helyszínen. A tánct...
Bővebben →Sütő-főző fesztivál Bátán
Október 1-jén rendezte meg a 11. Falusi Vendégfogadók Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiválját a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, melynek ...
Bővebben →Fittness nagyüzem Sztárékkal
A Sztárcsevics János - Kling Erika edzőpáros évek óta a térség legkomplexebb fittness programjának szervezője és irányítója. Az általuk képviselt és o...
Bővebben →Felnőttképzés a Montenuovoban
A bólyi oktatási rendszerben 20 éve meghatározó szerepe van a Montenuovonak. Az egykori szak és szakközép iskola, ma már a Pécsi Szakképzési Centrum s...
Bővebben →Teltházas Bonafarm konferencia
A 10. Jubileumi Kaposvári Állattenyésztési Napok közel 30 ezer látogatót vonzott a régió szakmai seregszemléjére. A házigazda Kaposvári Egyetem és a s...
Bővebben →