Helyi hírek, események
70 éves a Lippói SE
Minden Troszt Feri bácsiékkal kezdődött, akik focicsapatot alakítottak Lippón. Most már 70 éves a Lippói Körzeti Sportegyesület. Ebből az alkalomból tartalmas sportnapot rendeztek a lippóiak, amelyre a mai és egykori futballistákat hívtak meg. Pályára léptek az öregfiúk és korukat meghazuttoló tempóban játszottak egy sziporkázó mérkőzést, egymás között. A 3-3 -as végeredmény, közel 25 fokos melegben alakult ki, a szurkolók hathatós közreműködése mellett. Minden dicséretet megérdemelnek a szépkorú legények, így Binder Józsi bácsi is, aki 75 éves korát meghazuttolva lépett pályára. Ezt követően szusszantak egy kicsit a fiúk, majd a 11-es rúgó verseny következett, melyet végül Nagy Patrik nyert meg. A ceremónia a sátorban folytatódott. Itt emléklapokat és emlékplaketteket vehettek át az öregfiúk. Bayer Ferenc SE elnök 19 éve vezeti a sportegyesületet és a nap főszervezője is volt egyben. Büszke arra, hogy csaknem 120-an fogadták el meghívásukat.
Lovas Miklós polgármester évtizedek óta jár Lippó meccsekre, szurkol a falu csapatának lelkesíti az ifjakat. Az önkormányzat a legnagyobb támogatója a sportkörnek, amiben csak tudnak, segítik őket.
Gratulálunk a 70 éves Lippói SE jubileumi születésnapjához. Kívánjuk, hogy sokan éljék meg akár a 100 éves összejövetelt is, focizzanak akkor is egy jó nagyot.
Cseppnyi egészséget Karácsonyra
Az előzetes jelentkezések alapján, szép számú érdeklődőre lehetett számítani a bólyi Harmónia Ház egészségmegőrző fóruma kapcsán. Az Ifjúsági Ház emel...
Bővebben →Gulág emléktábla Babarcon
Az Oroszországba 1944 és '45 között kényszermunkára elhurcoltak emlékére avattak emléktáblát Babarcon. Mindezt a Gulág Emlékbizottság támogatásával, a...
Bővebben →Márton napi újbor mustra
Egymás újborait jóízüen kóstolgató, vidám bortermelők jöttek össze a Szederkényi Hegyközség ez évi Márton napi vígasságára. Minderre a Szederkényi Kul...
Bővebben →Baranya legújabb díszpolgárai
A megye illusztris vezetőinek részvételével került sor Baranya díszpolgári címeinek átadására. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Udv...
Bővebben →25. Pécsi Vasútmodell Parádé
A vasútmánia általában a fiúk vérében van. Ki ne szeretett volna gyermekkorában mozdonyvezető lenni? Van aki felnőtként is imádja a vasútak világát, i...
Bővebben →A bólyi Karitász jótékonysági estje
"Minnél törékenyebbek és sebezhetőek az emberek, annál inkább fel kell ismernünk az értékeiket. Méltóságuk megőrzése érdekében segíteni, védeni, szere...
Bővebben →Fiatal világjáró a kurdok földjén
A Vagabond világjáró klub - több mint tíz éve kétheti rendszerességgel tartja előadásait őszi-tavaszi ciklusban a világ természeti és társadalmi érték...
Bővebben →Márton napi vigadalom Lippón
A Gárdonyi nap keretében idén is Mártonoztak a lippói suliban. Ide várták az óvodásokat és a nyugdíjas klub aktív nagymamáit is, hogy együtt vegyék ki...
Bővebben →Zsírral is lehet fogyni
Fogyni és karcsusodni vágyó hölgyek és urak gyűltek össze a mohácsi Ifjúsági Centrumban, hogy szem és fülltanúi legyenek egy sokat sejtető bemutató el...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Ócsárd-Szászvár 0-4 Boda-Villány 3-1 Sellye-Siklós 0-1 Mohács-Bóly 4-0 Pécsvárad-Szederkény 1-0 Beremend-PEAC 2-0 PVSK-Harkány 4-0 ...
Bővebben →Őszi növendék hangverseny
Szeptember óta sokat tanultak és fejlődtek a bólyi zeneiskola tanítványai. Az őszi növendék hangverseny jó alkalom az erőfelmérésre, a szülők előtti b...
Bővebben →Finisében a nyugdíjas szabadegyetem
Lassan finiséhez ér a bólyi nyugdíjas szabadegyetem két éves kurzusa. Ez alkalommal, Lantosné dr.Imre Mária főiskolai tanár vendégszerepelt, az Erzséb...
Bővebben →