Helyi hírek, események
Dísznövény kiállítás az egyetemen
Dísznövény kiállítást és vásárt rendeztek a hétvégén a Pécsi Tudományi Egyetem Botanikus Kertjében. Ez egyben a lX. Magyarországi nőszirom kiállítás is volt, hiszen ezon részt vettek az Iriszkedvelők Magyarországi Egyesületének tagjai is, mégpedig gyönyörű kreációkkal, az íriszek színpompás kavalkádjával. A kiállításon az üvegházi gyűjtemények mellett a közel 30 kiállító mutatta be különleges növényét. Így lehetet látni ragadozó növényt, orchideát, broméliát, egyéb trópusi és mediterrán növényeket, kaktuszokat és pozsgásokat, egynyári és évelő dísznövényeket, fűszernövényeket, cserjéket és fákat, vízinövényeket és biotermékeket. Mint azt Babayné Boronkai Erzsébet, kertvezető, kertészmérnöktől megtudhattuk, két évente rendeznek regionális szintű kiállítást és bemutatót. A pécsi botanikus kert pedig Közép-Európa egy kis csodája, igazi földi paradicsom. A park kezdetben a jezsuita Pius gimnázium kertje volt. Botanikus kertté való fejlesztése 1952-ben kezdődött el az akkori Pedagógiai Főiskola Biológia Tanszékének megalapítását követően. A 6,85 hektáros kert gyűjteményeiben jelenleg 7000 féle növény található, ebből a szabadföldi gyűjteményekben kb. 4500, az üvegházakban kb. 2500. Az egyedek száma több mint 100.000 db. Az előforduló védett, vagy fokozottan védett fajok száma: 350. A kertben megfigyelt 66 állatfajból 60 védett. 2011-ben KEOP pályázat keretében megújultak a bemutató üvegházak, a kerti tó, valamint korszerűsítettük a vízhálózatot. Érdemes ide betérni a szürke hétköznapokon is, egyrészt gyönyörködni, másrészt hazára válogatni, a földi paradicsom szépségeiből. Az itt készült felvételeket a Bóly TV-ben láthatják.
Cseppnyi egészséget Karácsonyra
Az előzetes jelentkezések alapján, szép számú érdeklődőre lehetett számítani a bólyi Harmónia Ház egészségmegőrző fóruma kapcsán. Az Ifjúsági Ház emel...
Bővebben →Gulág emléktábla Babarcon
Az Oroszországba 1944 és '45 között kényszermunkára elhurcoltak emlékére avattak emléktáblát Babarcon. Mindezt a Gulág Emlékbizottság támogatásával, a...
Bővebben →Márton napi újbor mustra
Egymás újborait jóízüen kóstolgató, vidám bortermelők jöttek össze a Szederkényi Hegyközség ez évi Márton napi vígasságára. Minderre a Szederkényi Kul...
Bővebben →Baranya legújabb díszpolgárai
A megye illusztris vezetőinek részvételével került sor Baranya díszpolgári címeinek átadására. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Udv...
Bővebben →25. Pécsi Vasútmodell Parádé
A vasútmánia általában a fiúk vérében van. Ki ne szeretett volna gyermekkorában mozdonyvezető lenni? Van aki felnőtként is imádja a vasútak világát, i...
Bővebben →A bólyi Karitász jótékonysági estje
"Minnél törékenyebbek és sebezhetőek az emberek, annál inkább fel kell ismernünk az értékeiket. Méltóságuk megőrzése érdekében segíteni, védeni, szere...
Bővebben →Fiatal világjáró a kurdok földjén
A Vagabond világjáró klub - több mint tíz éve kétheti rendszerességgel tartja előadásait őszi-tavaszi ciklusban a világ természeti és társadalmi érték...
Bővebben →Márton napi vigadalom Lippón
A Gárdonyi nap keretében idén is Mártonoztak a lippói suliban. Ide várták az óvodásokat és a nyugdíjas klub aktív nagymamáit is, hogy együtt vegyék ki...
Bővebben →Zsírral is lehet fogyni
Fogyni és karcsusodni vágyó hölgyek és urak gyűltek össze a mohácsi Ifjúsági Centrumban, hogy szem és fülltanúi legyenek egy sokat sejtető bemutató el...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Ócsárd-Szászvár 0-4 Boda-Villány 3-1 Sellye-Siklós 0-1 Mohács-Bóly 4-0 Pécsvárad-Szederkény 1-0 Beremend-PEAC 2-0 PVSK-Harkány 4-0 ...
Bővebben →Őszi növendék hangverseny
Szeptember óta sokat tanultak és fejlődtek a bólyi zeneiskola tanítványai. Az őszi növendék hangverseny jó alkalom az erőfelmérésre, a szülők előtti b...
Bővebben →Finisében a nyugdíjas szabadegyetem
Lassan finiséhez ér a bólyi nyugdíjas szabadegyetem két éves kurzusa. Ez alkalommal, Lantosné dr.Imre Mária főiskolai tanár vendégszerepelt, az Erzséb...
Bővebben →