Helyi hírek, események


Nyárád a legsportosabb falu

2016.05.26

A kihívás napja kezdeményezés 1982-ben indult hódító útjára Kanadából. Egykoron két rivális, szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egész napos verseny keretében döntik el, melyik város sportosabb. Május utolsó szerdáján, ezért 0 órától este 9 óráig, folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást, legalább 15 percen keresztül. A kezdeményezés, azóta szárba szökkent, elterjedt a világban és ide haza is évek óta hagyománnyá vált. Nagynyárád többször volt már nyertese a kezdeményezésnek, saját kategóriájában. A 705 főt számláló kis sváb falu, a 700 tól 1500 főig terjedő besorolásban méretetett meg és szuper erősnek bizonyult. Maga, Superman és Batman is megirigyelné az itt élők sportos kitartását és teljesítő képességét. Éjféltől indúlt útjára a faluban az őrület, volt itt éjszakai foci, számháborúzás, trambulin ugrálás, gólyalábazás, kidobós, taibó és napestig sorolhatnánk még, a sok sok mozgásformát. Az ovisok, a sulisok, kicsik, nagyok és mégnagyobbak, sőt még a nyugdíjasok is megmutatták, hogy ki a legény avagy a leány a gáton. Ez emberes teljesítmény volt ám a javából. A mostani kihívás napját ismét a régi favorit nyerte. A hatalmas küzdelemben  alakult ki a Nagynyárád, Hantos, Pogány végső sorrend, a 26 települést felvonultató országos kategórián belül. Büszkék lehetnek a nyárádiak magukra és egymásra, mert ez valóban csapat munka volt. Le a kalappal a szervezők előtt, akik izzásba tartották a társaságot. Hajrá Nagynyárád!


Csokoládé karnevál

2020.02.23

Két napig tartott a csokimennyország. VIII. alkalommal rendezték meg a Pécsi Csokoládé Karnevált a Zsolnay Kulturális Negyedben. Ez volt a farsangi id...

Bővebben →

Értékeltek és jutalmaztak a Bólyi Sportegyesületnél

2020.02.23

Előbb mérleget vontak, majd örömükben táncra is perdültek az esti sportbálon a Bólyi SE vezetői és sportolói. A szokásos elnöki értékelés után a szak...

Bővebben →

Megújult a Máriakéméndi Kegyhely

2020.02.23

A Máriakéméndi Nagyboldogasszony Kegytemplom zarándokhelyként a vallási turizmus újra felfedezett uticéljává vált. Köszönhetően annak is, hogy 2018 ...

Bővebben →

Megkérdeztük a vírusszakértőt

2020.02.23

A Pécsi Tudományegyetem Biológia laborjában folytat kutatásokat Kemenesi Gábor virológus, aki idehaza a vírusos járványok szakértőjének számít. Érdeke...

Bővebben →

Monyoródi álmok nyomában

2020.02.23

A mindösszze 170 fő lélekszámú Monyoród község két utcával rendelkezik. Kis közösség, kis falu, de annál összetartóbbak az emberek és nagyon szeretnek...

Bővebben →

Majsi kolbászoló

2020.02.23

Szerencsésnek bizonyúlt a 13-as szám a második alkalommal megrendezett Majsi Kolbászoló Fesztivál kapcsán. Ugyanis a tavaly induló, 6 kolbásztöltő csa...

Bővebben →

Maci és az árnyéka

2020.02.10

Nikoláj idén sem zavartatta magát, a Pécsi Állatkertbe medvelesre érkező látogató ellenére, szunyókált és jól el volt.saját világában. A népszerű barn...

Bővebben →

Jó kezekben a bólyi tenisz palánták

2020.02.10

Horváth Tamás tenisz tréner edzéseit szép számmal látogatják a gyerekek, van aki pár hónapja, de akad, aki évek óta rendszeres edzésre járó. A teniszn...

Bővebben →

Maszkfaragó és gumiszobor készítő mester

2020.02.10

Baráth Gábor okleveles építész, maszkfaragó, fotográfus és gumiszobrász. Mohácsi alkotó műhelyében és közvetlen környezetében, csak úgy áramlanak az e...

Bővebben →

Klasz program a Siklósi Vár

2020.02.10

A Siklósi Vár hazánk egyik legszebb, legépebb, legegységesebb vára. Közkedvelt turisztikai attrakció, amely évről évre egyre nagyobb látogatottsággal ...

Bővebben →

Vince-napi vígasság

2020.02.10

A Vince-napi hagyományok, évszázadok óta jelen vannak a baranyai települések életében. Ma már egyre több pincejáró programot szerveznek, a jeles napra...

Bővebben →

Harkány fürdő télen is

2020.02.10

Télen közkedvelt időtöltést jelentenek a minőségi wellness programok. Nincs is jobb annál, ha a kinti minuszok ellenére, órákat ázhatunk a több mint 3...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162