Helyi hírek, események
Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben
Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték a napot.Talicskatolás, célbalövés szódás szifonnal, krumplipucolás, kukoricamorzsolás, kötélhúzás, rönkhajítás, monyolás (ami nem más, mint szalmából kikeresni a tojást) és még sok más érdekes vetélkedő színesítette a felsősök parasztolimpiáját. Hermanné Rattinger Mária szervezőként maximálisan meg volt elégedve a gyerekekkel, akik mindent beleadtak osztályaik sikere érdekében. Mindeközben a kultúrház udvarán, az árnyas fák alatt kézműves foglalkozás keretében alkottak az alsósok, az itteni programokról a Tukacs András vezette Szederkényi Nyugdíjas Egyesület gondoskodott.
A népi hagyományőrzés jegyében csuhéztak is a gyerekek, sőt az ebéd mellé készülő sütemény tésztájának gyúrásába is besegítettek. Fay Gábor tecnika tanárként koordinálta a gyerekek munkáját, a lelkesedésükre ő sem panaszkodott. Hollósi Sándor mesterszakács segédeivel karöltve, 80 literes borgrácsban főzte a babgúlyást, csaknem 200 főre. Igyekezniük kellett, hogy délre elkészüljenek, mert a sok éhes száj várta a finom falatokat. A délután helycsere is jól sikerült. Ekkor már a kicsik sportoltak a pályán, a nagyok pedig a nyugdíjas színjátszók előadását nézhették meg, mégpedig a "Kukorica Jancsit".
Összességében egy tartalmas, emlékezetes gyereknapon vannak túl a szederkényi sulisok. Egy biztos, altatni nem kellett őket a nap végére.
Bólyiak kupagyőzelme a Dárdai emléktornán
Egy egész délelöttön át pattogot a bőrlabda, a mohácsi Városi Sportcsarnokban. Dárdai Ferencre, az egykori kiváló utánpótlásedzőre emlékezve rendeztek...
Bővebben →Bejgli készítő mesterek Székelyszabarban
A bejgli sütés mestereit invitálták Székelyszabarra az adventi várakozás közepette. A környező és távolabbi falvakból érkező csapatok, szemmel látható...
Bővebben →Csináld magad karácsonyra
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében adventi "csináld magad" készülődésre került sor a helyi művelődési házban. Az egyesüle...
Bővebben →Adventi vásár sok gyönyörűséggel
Mesék, ízek, illatok, közös élmények, meghitt hangulatok a pécsiek és a baranyaiak közös ünnepéért. A Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár idén novembe...
Bővebben →Tejüzemet avattak Borjádon
A borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására került sor az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. Az eseményre az agrár és kereskedelmi ...
Bővebben →Montenuovos szalagavató
A végzős montenuovosok az utolsó nagy közös iskolai fellépesükre és bulijuk egyikére készültek. Szép ruhát húztak, fodrászhoz mentek és lelkileg is ...
Bővebben →Karácsonyi vásár volt a Kolpingban
A Bólyi Nyugdíjas Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről, ódákat szoktunk zengeni. De van is mit, hisz alkotásaik és rendszeres, ünnepek előt...
Bővebben →Új egészségügyi centrum Újpetrén
A Napsugár Egészségközpont átadójára jöttek össze Újpetre lakói. Az egykori vendéglő épületét vásárolta meg korábban az önkormányzat, s itt lett kia...
Bővebben →Újpetrei kolbásztöltő vigadalom
A Huligánok, a Szállítók, az MRM team, a Macskajaj, a Zsíros zsiványok, a Hentesőrök és a 8 mester göbész csapatai vettek részt az l. Újpetrei Böllér ...
Bővebben →Zenészbál igazi legendákkal
A legendák ismét összejöttek, jókat sztoriztak, együtt mulattak és ünnepeltek. Sorban a 4. Mohácsi Zenészbálra került sor a SLAMI-ban, mintegy 300 érd...
Bővebben →Megemlékezés a falu szülöttjére
Babarci Schwartzer Ferencre emlékeztek meg a falubéliek születésének 200. évfordulóján. Közismerten ő neves orvos-sebészdoktor volt, s emellett egyet...
Bővebben →Szent Erzsébet rózsája
A Katolikus Karitász bólyi szervezete, minden esztendőben meghirdeti az adventi adománygyűjtést, hogy ezzel is segítse a rászoruló családokat a téli i...
Bővebben →