Helyi hírek, események


Gyermeknap és parasztolimpia Szederkényben

2016.05.27

Különleges gyermeknapot szerveztek pénteken a Szederkényi Iskola diákjai számára. A felsősök a sportpályán, míg az alsósok a kultúrház udvarán kezdték a napot.Talicskatolás, célbalövés szódás szifonnal, krumplipucolás, kukoricamorzsolás, kötélhúzás, rönkhajítás, monyolás (ami nem más, mint szalmából kikeresni a tojást) és még sok más érdekes vetélkedő színesítette a felsősök parasztolimpiáját. Hermanné Rattinger Mária szervezőként maximálisan meg volt elégedve a gyerekekkel, akik mindent beleadtak osztályaik sikere érdekében. Mindeközben a kultúrház udvarán, az árnyas fák alatt kézműves foglalkozás keretében alkottak az alsósok, az itteni programokról a Tukacs András vezette Szederkényi Nyugdíjas Egyesület gondoskodott. 

A népi hagyományőrzés jegyében csuhéztak is a gyerekek, sőt az ebéd mellé készülő sütemény tésztájának gyúrásába is besegítettek. Fay Gábor tecnika tanárként koordinálta a gyerekek munkáját, a lelkesedésükre ő sem panaszkodott. Hollósi Sándor mesterszakács segédeivel karöltve, 80 literes borgrácsban főzte a babgúlyást, csaknem 200 főre. Igyekezniük kellett, hogy délre elkészüljenek, mert a sok éhes száj várta a finom falatokat. A délután helycsere is jól sikerült. Ekkor már a kicsik sportoltak a pályán, a nagyok pedig a nyugdíjas színjátszók előadását nézhették meg, mégpedig a "Kukorica Jancsit".

Összességében egy tartalmas, emlékezetes gyereknapon vannak túl a szederkényi sulisok. Egy biztos, altatni nem kellett őket a nap végére.


Télűző busók Mohács utcáin

2018.02.19

Napokon át űzték a telet a busók a Duna-parti városban. Az Unesco szellemi világörökségének és a hungarikumnak is számító Mohácsi Busójárás, méltán vo...

Bővebben →

Szellemírtók a suli farsangon

2018.02.19

Micsoda suli farsang. Bankrablók avagy a Vizkis bólyi utódai, a Rocki 20 sportos szereplői, terroristák a kerítés túloldaláról sok sok tússzal, a domi...

Bővebben →

Német "népdalnokok" területi versenye

2018.02.19

40 éve német nyelvi tagozattal rendelkezik a mohácsi Park Utcai lskola. Ők a rendezői a Német Nemzetiségi Népdaléneklési Versenynek, amely 25 éves múl...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2018.02.19

Vas és Zala megye ácsai és tetőfedő mesterei vettek részt, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. több napos bólyi képzési programjában. Elmélet és gyakorlat...

Bővebben →

Negyed évszázad sikere Majson

2018.02.19

Az idén 25 éves Majsi Kultúrális Egyesület ismét megrendezte, a nemrég megyei nívódíjjal elismert, Majsi Farsang elnévezesű rendezvényét. Annak szokvá...

Bővebben →

Mignonok és mesehősök

2018.02.19

Az óvonénik Mignonoknak, míg a bólyi óvodások Supermannek, Batmannek, boszorkáknak, hercegnőknek, tűzoltónak vagy épp indiánnak öltöztek. Hamisítatl...

Bővebben →

Busók Szederkényben

2018.02.19

Idén is Szederkényben kezdték a telet űzni, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfiókák csoportjai nevesi busó közösségek a Duna-pa...

Bővebben →

A Trigo összefogja a gazdákat

2018.02.12

Fordúlni látszik a Trigo kommunikációs hajója, az agrártengeren...Az eddigi partnertalálkozókon, a vetőmag forgalmazással foglalkozó cégek mutatkoztak...

Bővebben →

Ipariút műszaki átadása

2018.02.12

A napokban került sor, a megyei Top forráskeretéből megvalósuló bólyi ipariút műszaki átadására. A projekt igen nagy jelentőséggel bír, hiszen teherme...

Bővebben →

Farsang a lippói suliban

2018.02.12

A lippói Gárdonyi suli alsós és felsős diákjai, nagyon készültek az idei farsangi jelmezbáljukra. Csakúgy mint a 7.-es szülői munkaközösség, akikre az...

Bővebben →

Édesszájúak paradicsoma

2018.02.08

Immár hatodik alkalommal tették édesebbé a szürke téli napokat a Pécsi Csokoládé Karneválon, amely a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épületében ker...

Bővebben →

Böllérfesztivál a Tenkesalján

2018.02.08

Az elmúlt 10 évben, böllérkedtek már itt szikrázó napsütésben, lucskos sáros időben, idén pedig szünni nem akaró hóesésben. A jubileumi Siklósi Böllér...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162