Helyi hírek, események
Agyagoztak, drámáztak és fagylaltoztak a gyerekek
A bóly gyermeknap szervezői a hatalmas kánikula ellenére, vidámparká varázsolták a Batthyány teret. A szökőkút körül a monacói nagydíjhoz hasonló verseny kerekedett, egy percet sem álltak a trickerek. Emellett pecázda, óriáslabirintus, kínai pálcás játékok, kacsavadászat, macskaetetés és homokkép készítés tartotta lázba a gyerekhadat. Rayman Johanna a bólyi tanoda színeiben ezúttal a korongozás rejtelmeibe avatta be a kicsiket, akik hihetetlen kézügyességgel gyártották a kis fazekas műremekeket.
Az Ifjúsági Ház emeletén pedig drámajátékra nevezhettek be a szülők és gyermekeik. Itt Antoni Andrea dráma tanár tanítványaival karöltve várták az érdeklődők sokaságát. A nagy hőség elől a többség az árnyas fák alatt talált menedéket, de kétségkívül, a legnagyobb sikert a helyi fagyis vitte, gyümölcsízű fagylaltjaival. A bólyi gyermeknap ezúttal is sikeresnek bizonyult, köszönet ezért a közreműködőknek és a Vigadó munkatársainak. Itt készült felvételünket, a Bóly TV-ben nézhetik meg.
Városi díjak Államalapításunk ünnepén
Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...
Bővebben →Megáldották és megszegték az Új Kenyeret
Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...
Bővebben →Focitábor Szediben
2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...
Bővebben →25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok
A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...
Bővebben →Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek
Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...
Bővebben →Lakodalom van a mi utcánkban...
A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...
Bővebben →Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen
Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...
Bővebben →Közönségtalálkozó Michelisszel
A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...
Bővebben →Újpetrei vigadalom
A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...
Bővebben →A lippói vegyespöri ízvilága
Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...
Bővebben →Német alkotótábor a Vigadóban
Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...
Bővebben →