Helyi hírek, események
Az ikonok különös világa
Jószai Sándor hódmezővásárhelyi ikonfestő kiállítása tekinthető meg június 20-áig, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A képzőművész 1981-ben találkozott az ikonfestészettel, ikonográfikával és ezzel szerves egységet alkotó ortodoxiával. Tíz évi látens tanulás és festés után, 1991-ben mutatkozott be először ikonjaival Németországban, majd 1992-től idehaza is.
A szakmai és teológiai elismerés munkájában tovább bátorította. 1993-ban egy németországi kiállítás "eredményeként" felvették a Nemzetközi Ikonbarát Klub tagjai közé. Ugyanebben az évben "Az ikonfestő" címmel, portréfilmet készített róla Nagy József, egykori TV2-ős operatőr. A film 1994-ben került bemutatásra. 1998 óta kurzusokat vezet, szakköri formában, tovább adva kivételes tudását.
A művésszel lehetőség volt találkozni a kiállítás megnyitóján és a Szent Miklós Vízi- és Taposómalomban, ahol betekintést nyújtott munkájába. Még pár napig önök is megcsodálhatják alkotásait, a mohácsi múzeumban. Mindemellett a kiállítást bemutatjuk a Bólyi Városi Televízióban is, Ferkov Jakab múzeumigazgató tolmácsolásában.
Bólyiak kupagyőzelme a Dárdai emléktornán
Egy egész délelöttön át pattogot a bőrlabda, a mohácsi Városi Sportcsarnokban. Dárdai Ferencre, az egykori kiváló utánpótlásedzőre emlékezve rendeztek...
Bővebben →Bejgli készítő mesterek Székelyszabarban
A bejgli sütés mestereit invitálták Székelyszabarra az adventi várakozás közepette. A környező és távolabbi falvakból érkező csapatok, szemmel látható...
Bővebben →Csináld magad karácsonyra
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében adventi "csináld magad" készülődésre került sor a helyi művelődési házban. Az egyesüle...
Bővebben →Adventi vásár sok gyönyörűséggel
Mesék, ízek, illatok, közös élmények, meghitt hangulatok a pécsiek és a baranyaiak közös ünnepéért. A Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár idén novembe...
Bővebben →Tejüzemet avattak Borjádon
A borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására került sor az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. Az eseményre az agrár és kereskedelmi ...
Bővebben →Montenuovos szalagavató
A végzős montenuovosok az utolsó nagy közös iskolai fellépesükre és bulijuk egyikére készültek. Szép ruhát húztak, fodrászhoz mentek és lelkileg is ...
Bővebben →Karácsonyi vásár volt a Kolpingban
A Bólyi Nyugdíjas Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről, ódákat szoktunk zengeni. De van is mit, hisz alkotásaik és rendszeres, ünnepek előt...
Bővebben →Új egészségügyi centrum Újpetrén
A Napsugár Egészségközpont átadójára jöttek össze Újpetre lakói. Az egykori vendéglő épületét vásárolta meg korábban az önkormányzat, s itt lett kia...
Bővebben →Újpetrei kolbásztöltő vigadalom
A Huligánok, a Szállítók, az MRM team, a Macskajaj, a Zsíros zsiványok, a Hentesőrök és a 8 mester göbész csapatai vettek részt az l. Újpetrei Böllér ...
Bővebben →Zenészbál igazi legendákkal
A legendák ismét összejöttek, jókat sztoriztak, együtt mulattak és ünnepeltek. Sorban a 4. Mohácsi Zenészbálra került sor a SLAMI-ban, mintegy 300 érd...
Bővebben →Megemlékezés a falu szülöttjére
Babarci Schwartzer Ferencre emlékeztek meg a falubéliek születésének 200. évfordulóján. Közismerten ő neves orvos-sebészdoktor volt, s emellett egyet...
Bővebben →Szent Erzsébet rózsája
A Katolikus Karitász bólyi szervezete, minden esztendőben meghirdeti az adventi adománygyűjtést, hogy ezzel is segítse a rászoruló családokat a téli i...
Bővebben →