Helyi hírek, események
Megnyílt a "vadiúj" Pécsi Állatkert
A jó munkához idő kell, s valóban az új állatkert kivitelezői egy kisebb ékszerdobozt varázsoltak a Mecsek oldalába. A nemrég a nagyközönség előtt is megnyílt Pécsi Állatkert látogatói száma, jóval felülmúlta az előzetes várakozásokat. Az 1,8 milliárd forintból felhúzott, a vízbázis védelme miatt alászigetelt és állatállományába is megújult vadasparkba, a nyitó hétvégén csaknem 20 ezren látogattak el. A kiváncsiskodók leginkább a napon sütkérező fóka párra, a vérszomjas oroszlánokra, fehér tigrisekre és pumákra, no és az előzetesen meghirdetett, immáron pécsi cápára voltak kíváncsiak. Impozáns látogató központba léphet be először, az állatkert vendége. Itt pillanatok alatt megvásárolhatja belépőjét, s ha körültekintőek vagyunk, sok sok kedvezménnyel juthatunk családi vagy éppen csoportos jegyekhez. Ezt követően indulhat a felfedező út, az állatok birodalmába. Nem árt tudni, hogy a Munkácsy utcából az akvárium és terrárum is felköltözött, ide a központba. Így hát kettő az egyben szolgáltatasban van részünk, mindjárt dupla élménnyel. Sokkal több időt tölthetünk ebben a különleges, élményekkel teli világban. Épp ezért számos büfé és mosdó vár minket a hatalmas park területén. Ezen felül, étterem is nyilt, az idő közben megéhezők számára. Étlen szomjan senki ne kóboroljon hosszú órákon keresztül, gondolták az új állatpark megálmodói. Összességében egy modern, tágas és igen látványos állatkertet ismerhetünk meg, ha Pécsre látogatunk. Virtuális körutazásunkat pedig megtekinthetik, a Bólyi VTV soron következő adásában. Tartsanak velünk vagy keressék fel személyesen, a "vadiúj" Pécsi Állatkertet!
Húsvéti Magonc műhely
A Magonc tanoda mindig aktív szervezői, húsvét előtti is, csináld magad foglalkozásra invitálták a kicsiket a bólyi Ifjúsági Házba. Díszes köszöntőlap...
Bővebben →Udvardy György megyéspüspök üzenete
Liturgiák és látványos események sokasága színesítette a nagyhét programját a Pécsi Egyházmegyében. Televíziónk nagycsütörtökön látogatott el a székes...
Bővebben →Meghívó hagyományos borversenyre
A Szederkényi Hegyközség az idei évben is megrendezi HAGYOMÁNYOS BORVERSENYÉT. Nevezni fajtánként 2 db 0,75 l-es palack borral lehet. Mintákat 2016....
Bővebben →Nógrádi Mohácson beszélt a terrorról
Mintha a legnépszerűbb popsztár érkezett volna Mohácsra, oly sokan jöttek össze az Ifjúsági Centrum aulájába. Nógrádi György biztonságpolitikai szakér...
Bővebben →Az 56-os jeges árra emlékeztek
A 60 évvel ezelőtti, 1956- os jeges árra emlékeznek meg kiállításukkal a mohácsi éremgyűjtők. Az egyesület legaktívabb tagjai, Mórócz Sándor és Csorba...
Bővebben →Barkácsolás a könyvtárban
Húsvétra hangoló barkácsolásra invitálták a gyerekeket a bólyi könyvtárba. Ügyesen bántak az ollóval és a ragasztóval, sorra készültek a mestermunkák....
Bővebben →Húsvéti kiállítás
Jövőre lesz a 10. jubileumi év, hogy Ivik Jánosné, Róza néni átvette a bólyi kézimunka szakkör vezetését. Minden esztendőben azóta is, húsvét és karác...
Bővebben →Postagalambászok értékelője
Egyesületi, tagszövetségi és országos versenyeken méretettek meg térségünk postagalambászai és nagy becsben tartott állományaik, az elmúlt esztendőben...
Bővebben →Agrárfórum az Agrár Kamaránál
Szép számmal összejöttek a termelők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei szervezete által megrendezett gazdafórumra. A Mezőgazdasági és Vidé...
Bővebben →Fülemülés nőnapi őrület
A hölgyek hada ismét megszállta a Fülemülét villánykövesden. A hagyományos nőnapi buliba, csaknem 300 an jöttek össze. Finomakat ettek s ittak, jót mu...
Bővebben →Mároki sváb bál kifulladásig
A véméndi Szextett együttes, hamisítatlan sváb zenével csalogatta táncba, a márokiakat az idei sváb bálba. Zeppedlik, polkák és keringők sokasága szer...
Bővebben →Nyuszik parádé Szediben
Húsvét előtt újabb vidám darabokkal lepte meg szederkényi törzsközönségét, a helyi nyugdíjas színjátszó csoport. A Főpróba című előadás csokor, nevét ...
Bővebben →