Helyi hírek, események


Bajnokcsapatot ünnepeltek Babarcon

2016.06.06

Megye lll-as bajnok lett a Babarc labdarúgó csapata. Hazai pályán ünnepelhették a szép sikert, az utolsó fordulóban lejátszott mérkőzés után, az MLSZ részéről Pfilf László megyei titkár adta át a bajnoki érmeket és a jól megérdemelt serleget. Kitartó, kemény munka eredménye a babarci fiúk sikere, nem hiába húzták be "csapatként" a bajnoki címet. Sokat köszönhetnek a játékosok az edzői párosnak, így Somogyi Ferencnek (Szepi bácsinak) és Szíjas Zsoltnak, aki gólgyárosként is kivette részét a sikerből. Az utolsó fordulóban az Újpetre gárdáját fogadták a babarci zöldek, kiket végül 2-1 arányban vertek meg, az "aranyos fiúk". Nagy volt az ováció már meccs közben is, ami a lefújás után tovább fokozódott. A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar pörgette mégjobban fel az ünnepi hangulatot, sőt még a pezsgősüvegek is előkerültek. Az már korábban eldőlt, hogy nem tudják vállalni a magasabb osztállyal járó terheket, így a következő évadban is megye Ill-asok maradnak. 2009-ben, azaz 7 évvel ezelőtt voltak utoljára bajnokok és mindenki bízik benne, hogy most nem kell ilyen sokat várni az újabb bajnoki aranyra. Gratulálunk a csapatnak!


Szól a rádió

2018.02.08

Orion, Videoton, Tesla, Elprom, Resprom, Siemens, Philips, Grundig, csak néhány márkanév a régi idők rádió klasszikusaiból. A Lánycsóki Rádiómúzeumban...

Bővebben →

Félévi bizonyítvány

2018.02.08

Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy a...

Bővebben →

Vince-napi bormustra

2018.02.08

A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. ...

Bővebben →

15.Sombereki Gazdabál

2018.02.01

A Somberek és Térsége Gazdakör 15. jubileumi Gazdabáljára került sor a sombereki Granáriumban. Az eseményt igen illusztris vendégek tisztelték meg jel...

Bővebben →

A Megyei Svábbál patinája

2018.02.01

A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme a mögöttünk hagyott évtitedek alatt, sok tucat patinás bálnak adott már otthont. Így természetesen a megyében ige...

Bővebben →

A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe

2018.02.01

A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kézirat...

Bővebben →

Vince-napi pincejárás

2018.01.24

A Vince-napi hagyományt több versike, rigmus is őrzi, melyek közül talán a következők a legismertebbek: ,,Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres...

Bővebben →

A bálok bálja Szediben

2018.01.24

A 27. Sváb bált rendezték meg zsinorban, a szederkényiek. Második éve a Diamant Kapelle a hangulatfelelős és mitagadás ismét remek buli hangulatot t...

Bővebben →

Állami megemlékezés Bólyban

2018.01.24

Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében kerü...

Bővebben →

Az UnteRock muzsikájára ropták Olaszon

2018.01.24

Brazilia és Finnország után Olaszon is fellépet a sváb muzsika hazai sztárcsapata, az UnteRock Együttes. A báliszezon számukra igazi kánoán, hiszen té...

Bővebben →

Dittrich Tamás nyomdokain járnak

2018.01.24

Dittrich Tamás egykori sikereire építkező bólyi atlétikai élet ma is tevékenyen létezik. Ez nagy dolog, hisz a megyében is számos szakosztály szünt me...

Bővebben →

Országos német gála a Kodály Központban

2018.01.24

Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog sz...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162