Helyi hírek, események


Antal napi búcsú Hásságyon

2016.06.12

A Szent Antal napi búcsú alkalmából, nívós gálaműsorral lepte meg a hásságyi német önkormányzat a falu lakosságát. Épp ezért, Hahner Róbert programszervezőt, kiváló muzsikust és zenetanárt kérték fel, egy ütős program összeállítására. A Branauer Stimmungs- parade szülőattya, a tőle megszokott színvonalú gálával rukkolt elő. Eljöttek tanítványai, állandó segítői, no és az Újpetrei Német Nemzetiségi Tánccsoport, hogy emeljék az esemény rangját és színvonalát. Az Antal napi búcsú kiemelt eseménynek számít a falu, s így német önkormányzat életében. Mivel Hásságynak nincs saját táncegyüttese és egy komplett programot nem tudnának önmaguk prezentálni, ezért elkélt a külső segítség. Mammel Krisztina a német önkormányzat elnökeként köszöni a vendég fellépők produkcióit, az emlékezetes perceket. Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója mecénásként, de legfőképp lokálpatrióta hásságyiként vett részt az eseményen. Minden tisztelete a faluvezetésé, akik hosszú évtizedek óta jó gazdái a falunak és ezúttal is kitettek magukért, no és elsősorban Hásságyért. A neves agronómusnak nagyon tetszett a műsor, pezsgett a vére a sváb zene hallatán. Rácz László polgármester példaértékűnek nevezte a helyi német önkormányzat munkáját. A búcsú a faluban egyben - elmondása szerint -  a rokonok és az elszármazottak hazalátogatásával is jár. Az Antal napi búcsú jókedvűen s vidáman telt Hásságyon. Még a nagy eső sem tántorította el az ünneplőket, hogy összejöjjenek és jól érezzék magukat.


Nemzetiségek estje Szajkon

2018.11.27

Példaértékű összefogásról tettek tanubizonyságot a szajki svábok és sokácok. Közös gasztropartijukra és kulturális estjükre invitálták a község lakoss...

Bővebben →

Zsíroskenyér a lampionos "túra" utánra

2018.11.27

Márton napi lampionos felvonulásra gyülekeztek a kultúrház előtt a szajki gyerekek és szüleik. Jó kis családi és közösségi program volt ez, a hagyomán...

Bővebben →

Márton napi finomságok a Kiskastélyban

2018.11.27

Márton napi ínyencségekkel várták a liba ételek szerelmeseit a bólyi Kiskastély Vendéglőbe. A gasztrocsodákról az étterem séfjei gondoskodtak, kihozva...

Bővebben →

Szederkényi lábtoll-labda sikerek

2018.11.27

Gyerek és serdülő országos lábtoll-labda Tini kupára került sor a bólyi suli sportcsarnokában. Csapatban és párosban mérettettek meg a csapatok, amely...

Bővebben →

Ízkavalkád Nagynyárádon

2018.11.27

A Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft. és a Nagynyárádi Önkormányzat közös szórakoztató napjára és gasztropartijára került a helyi kultúrházban. Köztudotta...

Bővebben →

Kis muzsikusok az óvodában

2018.11.27

A Bólyi Zenesuli kis növendékei örömöt csempésztek muzsikájuk által, a helyi óvodások szívébe. Csodálatos dallamokat hoztak magukkal, a hagyományos ős...

Bővebben →

Készülnek az ajándéktárgyak

2018.11.27

A Bólyi Kastély s így a Gyermekotthon udvara gyönyörű arcát mutatta még pár hete az őszi napsütésben. Az ezer színben pompázó környezet, idilli lakóko...

Bővebben →

Chiliben erőssek

2018.11.27

A mohácsi lfjúsági Centrumban megrendezett novemberi kézműves vásáron minden fellelhető volt, ami szemnek szájnak ingere. Ugyanakkor, eljött a kapszai...

Bővebben →

Bezerédi verses estje

2018.11.27

Bagatel címmel, Bezerédi verses estre került sor a bólyi moziban. Bezerédi Zoltán 1955-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát...

Bővebben →

Túl a sárgaöv vizsgákon a judósok

2018.11.27

Kun Csaba judo mester irányításával, 2 éve folynak az önvédelmi sportág edzései Bólyban. A Küzdősport Szakosztály többi ágához hasonlóan, ők is átkölt...

Bővebben →

Elismerték a vizimalom "megmentőjét"

2018.11.16

Egy régi épületet felújítani és azt a közösségi élet centrumává tenni, mindenképpen dícséretes dolog. S hogy egy álomból miként lesz valóság? Mennyire...

Bővebben →

Rendezett kis falu Sátorhely

2018.11.16

Az Emlékparkjáról híres Sátorhely, irigylésre méltó település. Csendes, rendezett környezetben élnek itt az emberek, van egy gyönyörű szép parkjuk, mű...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162