Helyi hírek, események
Antal napi búcsú Hásságyon
A Szent Antal napi búcsú alkalmából, nívós gálaműsorral lepte meg a hásságyi német önkormányzat a falu lakosságát. Épp ezért, Hahner Róbert programszervezőt, kiváló muzsikust és zenetanárt kérték fel, egy ütős program összeállítására. A Branauer Stimmungs- parade szülőattya, a tőle megszokott színvonalú gálával rukkolt elő. Eljöttek tanítványai, állandó segítői, no és az Újpetrei Német Nemzetiségi Tánccsoport, hogy emeljék az esemény rangját és színvonalát. Az Antal napi búcsú kiemelt eseménynek számít a falu, s így német önkormányzat életében. Mivel Hásságynak nincs saját táncegyüttese és egy komplett programot nem tudnának önmaguk prezentálni, ezért elkélt a külső segítség. Mammel Krisztina a német önkormányzat elnökeként köszöni a vendég fellépők produkcióit, az emlékezetes perceket. Wilhelm József, a Belvárdgyulai Zrt. vezérigazgatója mecénásként, de legfőképp lokálpatrióta hásságyiként vett részt az eseményen. Minden tisztelete a faluvezetésé, akik hosszú évtizedek óta jó gazdái a falunak és ezúttal is kitettek magukért, no és elsősorban Hásságyért. A neves agronómusnak nagyon tetszett a műsor, pezsgett a vére a sváb zene hallatán. Rácz László polgármester példaértékűnek nevezte a helyi német önkormányzat munkáját. A búcsú a faluban egyben - elmondása szerint - a rokonok és az elszármazottak hazalátogatásával is jár. Az Antal napi búcsú jókedvűen s vidáman telt Hásságyon. Még a nagy eső sem tántorította el az ünneplőket, hogy összejöjjenek és jól érezzék magukat.
Jézuskaváró a bólyi Könyvtárban
A Hangerdő Társulat Jézuskaváró műsorára csak úgy özönlöttek a kisgyermekes családok a bólyi Könyvtárba. Székely mesefeldolgozással érkezett a két kiv...
Bővebben →Hargitai János sajtótájékoztatója
"Paradigma váltás a magyar gazdaságban" témakörben tartott sajtótájékoztatót a megyei fejlesztésekért felelő miniszteri biztos. Egyes pénzügyi és g...
Bővebben →A muzsikusok rajongtak a Mikulásért
Sűrű az adventi program a bólyi zeneiskolások számára. Koncert koncert hátán, szinte minden hétre akad egy esemény. Mikulást is hangszereikkel várták ...
Bővebben →Egymillió csillag a szegényekért
A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, a...
Bővebben →Geresdlaki mézeskalács falu
Geresdlak maga a csoda, amelyet érdemes felfedezni 6 jellegzetes kiállításával együtt. Ez alkalommal az adventi várakozáshoz köthető tárlatot mutatjuk...
Bővebben →Zenélő Mikulás Szederkényben
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében, adventi készülődésre és Mikulás váró rendezvényre került sor a helyi művelődési házba...
Bővebben →Adventi koncert a babarci templomban
A babarci Német Önkormányzat meghívására sokan tisztelték meg jelenlétükkel az idei adventi koncertet. Dr.Tamás Roland atya köszöntötte a templomban e...
Bővebben →Évzáró a Bólyi Motoros Klubnál
Évzáró és egyben 'hálaadó" estre invitálták a Bólyi Motoros Klub tagjait és támogatóit a helyi Borházba. A "guruló vasak" jelenleg "téli álmukat aluss...
Bővebben →Vendégünk volt a világ tánc elitje
Egy napon át Pécsre figyelt a táncvilág, mivel hogy itt rendezték meg a standard táncok formációs világbajnokságát, még pedig a Lauber Dezső Sportcsar...
Bővebben →Thai-box a javából
Regionális thai-box gálát rendezett a Mohácsi TE küzdősport szakosztálya. Thai-box és K1 versenyszabályok szerint kerültek lebonyolításra a mérkőzések...
Bővebben →Ismét világbajnok Major Zsolt
Major Zsolt, a Pécsett edzőként tevékenykedő bólyi testépítő, immáron negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet, mégpedig Hamburgban. A...
Bővebben →Bemutatták a "Ripszám könyvet"
"Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei" című, régóta várt könyv bemutatójára a bólyi Moziban került sor. Hegedűs Ábel szerkesztő a közönségta...
Bővebben →