Helyi hírek, események


Anton Gazda különleges kiskertje

2016.06.14

Kresz Antal, azaz Anton Gazda mezőgazdasági mérnők hallgatóként különleges növényekben gazdag, kiskertet művel Babarcon. Itt többek között afrikai és ázsiai zöldségek is megtalálhatóak, a megszokott hazai paradicsom és paprika mellett. A Kiwano (a tüskés uborka) banán és narancs ízének keverékét adó igazi kuriózum, de az Okra sem elterjedt idehaza, rá leginkább húspótló volta jellemző, amúgy semleges ízvilággal. De találunk itt méteres babot is, ami nagyságára utal, de a diabetikus étkezésre szorulók batátával, azaz édes burgonyával is találkozhatnak. Sárga és csíkos cukkini mellett, fekete paradicsomra is rácsodálkozhatunk és a sorokat járva már bánhatjuk, hogy otthon hagytuk a kis növényhatározót. Anton Gazda jelenleg a Gödöllői Agrár Egyetemen tanulja az önfenntartó gazdálkodáshoz szükséges ismereteket és a jelen példa is mutatja, hogy igen jó úton halad. Anton Gazda, a növények mellett az állatokat is szereti, sőt tartja is őket. Így a törpekecskék és a lepketarka nyulak is nagy becsben vannak a háztartásában. A fiatal gazda tevékenysége, példa lehet más korabeli legény avagy leány számára is, akik hasznosan szeretnék tölteni szabadidejüket és saját zöldségeiket szeretnék fogyasztani. Reméljük a példa ragadós lesz. Első lépésként ugorjanak fel a netre és nézzék meg a facebookon, az Anton Gazda oldalt. Aztán hajrá! Vele készült interjúnkat, a Bóly TV következő adásában láthatják


Jézuskaváró a bólyi Könyvtárban

2016.12.09

A Hangerdő Társulat Jézuskaváró műsorára csak úgy özönlöttek a kisgyermekes családok a bólyi Könyvtárba. Székely mesefeldolgozással érkezett a két kiv...

Bővebben →

Hargitai János sajtótájékoztatója

2016.12.09

"Paradigma váltás a magyar gazdaságban" témakörben tartott sajtótájékoztatót a megyei fejlesztésekért felelő miniszteri biztos. Egyes pénzügyi és g...

Bővebben →

A muzsikusok rajongtak a Mikulásért

2016.12.07

Sűrű az adventi program a bólyi zeneiskolások számára. Koncert koncert hátán, szinte minden hétre akad egy esemény. Mikulást is hangszereikkel várták ...

Bővebben →

Egymillió csillag a szegényekért

2016.12.07

A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, a...

Bővebben →

Geresdlaki mézeskalács falu

2016.12.07

Geresdlak maga a csoda, amelyet érdemes felfedezni 6 jellegzetes kiállításával együtt. Ez alkalommal az adventi várakozáshoz köthető tárlatot mutatjuk...

Bővebben →

Zenélő Mikulás Szederkényben

2016.12.07

A Szederkényi  Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében, adventi készülődésre és Mikulás váró rendezvényre került sor a helyi művelődési házba...

Bővebben →

Adventi koncert a babarci templomban

2016.12.07

A babarci Német Önkormányzat meghívására sokan tisztelték meg jelenlétükkel az idei adventi koncertet. Dr.Tamás Roland atya köszöntötte a templomban e...

Bővebben →

Évzáró a Bólyi Motoros Klubnál

2016.12.05

Évzáró és egyben 'hálaadó" estre invitálták a Bólyi Motoros Klub tagjait és támogatóit a helyi Borházba. A "guruló vasak" jelenleg "téli álmukat aluss...

Bővebben →

Vendégünk volt a világ tánc elitje

2016.12.05

Egy napon át Pécsre figyelt a táncvilág, mivel hogy itt rendezték meg a standard táncok formációs világbajnokságát, még pedig a Lauber Dezső Sportcsar...

Bővebben →

Thai-box a javából

2016.12.05

Regionális thai-box gálát rendezett a Mohácsi TE küzdősport szakosztálya. Thai-box és K1 versenyszabályok szerint kerültek lebonyolításra a mérkőzések...

Bővebben →

Ismét világbajnok Major Zsolt

2016.12.01

Major Zsolt, a Pécsett edzőként tevékenykedő  bólyi testépítő, immáron negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet, mégpedig Hamburgban. A...

Bővebben →

Bemutatták a "Ripszám könyvet"

2016.12.01

"Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei" című, régóta várt könyv bemutatójára a bólyi Moziban került sor. Hegedűs Ábel szerkesztő a közönségta...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162