Helyi hírek, események
Szép eredmények a berkesdi suliban
Véget ért a tanév a Berkesdi Fekete István Általános Iskolában is, idén 17 gyermek ballagott és összesen 104 tanuló fejezte be a 10 hónapos időszakot. A kisiskolában átlagosan 13 fős osztályok voltak, mondhatni idilli létszám a minőségi tanításhoz. A szakemberek szerint, közvetlenebb így kapcsolat a gyerekekkel, az egyénre szabott képzés és felzárkóztatás is jobban megoldható. A tanév végén könyv és tárgyi jutalmat kaptak a tanulmányi és egyéb versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok. A most ballagók, mind tovább tanulnak. Gimnáziumban, szakgimnáziumban és szakiskolákban kamatoztatják megszerzett tudásukat. Az iskola több mint 10 éve német nemzetiségi nyelvoktató intézmény, ami azt jelenti, hogy minden nap vannak német órák, emellett német hon és népismeretet is tanulnak a gyerekek. Berkesdre a közeli falvakból érkeznek tanulók, így Perekedről, Szilágyról, Ellendről, sőt Pécsről, Nagykozárról, Bogádról is akad egy-egy bejáró diák. Jelenleg a tanév adminisztratív zárása folyik, majd a tanári kar is megkezdi jól megérdemelt pihenőjét. Aztán szeptemberben ismét becsöngetnek és minden mehet tovább. Nagy Tünde igazgató és Csertőné Hengl Márta, az idén ballagó nyolcadikosok osztályfőnöke látható fotónkon. Az itt készült interjút, a ballagás felvételeivel, a Bóly TV műsorában nézhetik meg.
Őszanyó záró Pinokkióval
Az Őszanyó programsorozat záró programjára került sor Bólyban. A helyi óvoda méltán híres eseményének, ez az igazi éke. A sötét beálltával a színpomp...
Bővebben →Püspöki szentmise Borjádon
A Borjádi Evangélikus Egyházközség Temploma ritka kincse Baranyának. Köztudottan a 18. században katolikus németek érkeztek a faluba, nagyobb arányú b...
Bővebben →Hásságyi borvereny kiváló borokkal
47 borminta érkezett az idei hásságyi borverseny minősítő bírái elé. A neves szakemberekből álló zsűri, szebbnél szebb borokat kóstolhatott, melyek a ...
Bővebben →Szilveszterre invitál a Fülemüle csárda
A villányi Fülemüle Csárda a sváb gasztronómia és kultúra fellegvára. Az itt szervírozott ételek hűen tükrözik a magyar és német ételkülönlegességek s...
Bővebben →Készülnek a karácsonyi ajándékok
Napi 4 órás szociális foglalkoztatás keretében, a munkarehabilitációs műhelyben végeznek kézműves tevékenységet a Bólyi Gyermekotthon lakói. Jelenleg ...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Szederkény-Boda 5-2 gólszerzők: Zsebe (3), Hergenrőder (2) ill. Bánkövi, Tompa Bóly-Pécsvárad 1-3 Gólszerzők: Kiss E. ill. Keczeli, Dénes, Czifa ...
Bővebben →Lezárult az idei Magyarok Kenyere Program
Tavasszal indul útjára minden esztendőben a Magyarok Kenyere Program és a hagyományos novemberi hálaadó rendezvénnyel zárul, mégpedig a pécsi Pezsgőhá...
Bővebben →Jávorka különleges, absztrakt festészete
Újpetrén mindenki tudja, hogy ki Jávorka Csaba. A tanár úr több generációt tanított a helyi iskolában. Pedagógusként és iskolaigazgatóként nevet és me...
Bővebben →Konzorcium a minőségi sertéshús előállításáért
Gyümölcsöző együttműködés keretében, uniós forrásból valósul meg az a projekt, melyet a konzorciumi partnerek mutattak be Kaposváron. Két felsőoktatás...
Bővebben →Tartalmas őszi szünet
Pécs centrumába szerveztek érdekes barangolást gyerekek számára, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kapott meghatározó szerepet. Mint a...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Sellye-Szászvár 3-1, Pécsvárad-Harkány 7-1, Beremend-Szederkény 2-3, PVSK-Mohács 2-1. Boda-Bóly 0-1...
Bővebben →Az emlékezés mécsesei
Az emlékezés virágaival és mécseseivel díszítettük elhunyt hozzátartozóink sírjait. A halottak napját a sírkertekben töltöttük emlékeinket felidézve. ...
Bővebben →