Helyi hírek, események
Sportos napot tartottak a bólyiak
Sikeres volt a ll. Bólyi Sport - Fitt Nap. A csaknem 32 fokos forróság ellenére, szó szerint megmozdult a kisváros sportkedvelő lakossága. Sok százan gondolták úgy, hogy kint a helyük a megasport rendezvényen, amelyen csaknem minden bólyi sportág képviseltette magát. Volt itt hastánc, zumba, xco, gerinctorna, thai box, jiu jitsu, xfight, bodi building, jóga, no és persze foci. Bemutató jelleggel a térség neves rallye versenyzői autóikat mutatták be az érdeklődők sokaságának. Mindemellett kreatív asztal, arcfestés, légvár, játszószőnyeg, népi játékok és trambulin tette teljessé a gyermekes családok örömét. Az egy négyzetméterre jutó vasemberek, világ és európabajnokok aránya is igen magas volt, ami szintén a bólyi sport jelenlegi szintjét és színvonalát tükrözi. Jó volt látni a sok sportoló embert, akik egymás után kóstoltak bele a különböző sportágakba. Remélhetően sokan megfertőződtek ezzel a szenvedéllyel és a ma még aktívan nem mozgók is lendületet kapnak a következő időszakra. Gratulálunk a szervezőknek és minden résztvevőnek. Az esemény bővebb összefoglalóját, a Bólyi Városi Televízióban nézhetik meg. (A képen Bajai Róbert, Major Zsolt és Gyémánt Gábor látható.)
Mohácsi barangolás helyi kincsekkel
Az októberi napsütést és szép időt kihasználva, mohácsi barangolásra került sor a pécsi székhelyű, Tájak Korok Múzeumok Klub szervezésében. A helytö...
Bővebben →Majsi Kulturális Napok
Spiró szerint a " kultúra, nem valami fennkölt dolog, nem a messze magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet, szerves része". Eb...
Bővebben →60 év felett is öröm a futball
Micsoda lelkesedés és elán. Korukat meghazudtoló lendülettel vetették be magukat a játékba, az MLSZ által koordinált, old boys bajnokság csapatai a bó...
Bővebben →Mohácsi Szalon
Szökőcs Béla és Köveskuti Péter nyomdokain haladva, a mostani szervezők is bizonyították a Mohácsi Szalon létjogosúltságát. Mohácsi és Mohácshoz köthe...
Bővebben →Horvát-magyar bíró derbi
Ismét eljött az alkalom, hogy a térség futball bírói bizonyítsák: nemcsak vezetni tudnak egy mérkőzést, de labdarúgóként is megállják a helyüket. A mo...
Bővebben →Borínyencek fesztiválja
Villány és a patinás pincesor hangulata utánozhatatlan, kiváltképp a hagyományos, országos hírű szüreti mulatságuk alkalmával. Csaknem 30 pincészet és...
Bővebben →Gasztrocsodák Szederkényben
A Falusi Vendégfogadók Xll. Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiváljának adott otthont Szederkény, október első dekadjában. A verőfényes időben, csakúgy ficánk...
Bővebben →Nyugdíjasok Világnapja
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét, AZ IDŐSEK VILÁGNAPJÁVÁ. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, sz...
Bővebben →Harmonika fesztivál Pécs főterén
Idén októberben, második alkalommal került megrendezésre a Kéméndi Tamás harmonikaművész által életre hívott Pécsi Harmonika Fesztivál. Mini koncertek...
Bővebben →Csúcstermés kukoricából
Kombájnok vágják a kukoricát a bólyi határban. Ez az őszi betakarítási időszak utolsó kultúrnövénye, amely raktárakba kerül. Sem a mennyiségre, sem pe...
Bővebben →Lendületben a szederkényi építkezések
Óriási a fejlesztési potenciál a térségben. Mélyépítő vállalkozások teszik a dolgukat a települések javán. Szederkényben több helyszínen is feltüntek ...
Bővebben →Kaposvári Állattenyésztési Napok
Szent Mihály napi állatszemlére gyűltek össze 3 napra a régió állattenyésztői. A házigazda Kaposvári Egyetem, immáron tizenkettedik alkalommal rendezt...
Bővebben →