Helyi hírek, események


20 éves a szederkényi alkotótábor

2016.06.29

A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület és a helyi művelődési ház közös szervezése, a 20. Szederkényi Hagyományőrző Alkotótábor. Idén 35 gyermek és 8 felnőtt alkotja a táborlakók közösségét. Az egy hét alatt a programok java a kultúrban zajlik, itt folyik az alkotó munka dandárja. Ez évben a viaszvasalás és az újrahasznosított termékekből készülő malacka a sláger. A csapat kirándult is, mégpedig Cserkútra, ahol ökopark látogatás keretében ehető virágokat, különleges lekvárokat és lepényeket kóstolhattak a gyerekek. Ezúttal sem maradhat el a bólyi strandprogram és a hagyományőrzés jegyében, a geresdlaki mézeskalácsfalu, a tájház és a vállkendő kiállítás megtekintése. A srácok nagyon élvezték a lefekvés előtti német trécspartikat és játékos foglalkozásokat, amelyek a nyelvi készségeiket is fejlesztették.Van olyan gyermek, aki évek óta visszajár ide és már el sem tudja képzelni a nyarát, a szederkényi alkotótábor nélkül. A tábor alatt elkészült alkotásokat a táborlakók egy csomagban hazavihetik, anyunak és apunak, netán a nagyiknak elajándékozhatják. A saját készítésű malackák pedig a gyermekszobák ékeivé válhatnak, a hazatétérést követően. Szenzációsan sikerült az idei szederkényi alkotótábor. A nagy létszám is bizonyítja, hogy érdekes és szórakoztató programok, nagyon hasznos foglalkozások zajlanak itt minden évben. Nem hiába visszajáró a gyerekek nagy része. Sokan közülük, már ki sem bírnák Szederkény és a baráti közösség nélkül.


Megnyílt a trófea kiállítás

2018.10.11

Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...

Bővebben →

Babarci szüreti mulatság

2018.10.11

A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...

Bővebben →

Gőzgombócban ők a legjobbak

2018.10.03

Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...

Bővebben →

Átadták a rendelőt Márokon

2018.10.03

A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...

Bővebben →

Kihívások a Montenuovo előtt

2018.10.03

A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...

Bővebben →

Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában

2018.10.03

,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...

Bővebben →

Találkoztak a Karasica mentiek

2018.10.03

Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...

Bővebben →

Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn

2018.10.02

Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...

Bővebben →

Hétköznapok az alkotás öröméért

2018.10.02

Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...

Bővebben →

Móka és kacagás Lippón

2018.10.02

Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...

Bővebben →

Országos könyvtári hét Bólyban is

2018.10.02

Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...

Bővebben →

Kicsi ovi hatékony módszerekkel

2018.10.02

A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162