Helyi hírek, események


Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor

2016.07.01

Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor. A jubileumi eseménysorozat kiváló hangulatáról a 70 táborlakó diák és felkészült tanáraik gondoskodnak. Kovács Árpád a tábor alapítójaként az ország egyik legjobb tanári gárdáját hozta össze Bólyba, akik mágnesként vonzzák a gyerekeket. Győrtől, Salgótarjánon át, Szegedig bezáróan, az ország megannyi szegletéből érkeztek zenészpalánták. A délelőtti próbákat, délutáni strandolás és koraesti koncertek színesítik. A húsz év emlékeiről és a közös muzsikálásról a fuvolás tábor ikonikus alakjai mondanak véleményt a Bólyi Városi Televízió következő adásában. A mostani a 20. Bólyi Fuvolás Tábor, ezt követi majd a következő 20 alkalom, legalább is ebben bíznak a szervezők és a résztvevők. Egy biztos az itt táborozó 70 gyermek és tanáraik Bóly város jó hírét viszik szerte az országba. A hagyomány tehát folytatódik, a fuvolavarázs továbbra is Bóly védjegye marad. A héten még Önök is belekóstolhatnak a kitűnő koncertek hangulatába, ne hagyják ki őket.


Télűző busók Mohács utcáin

2018.02.19

Napokon át űzték a telet a busók a Duna-parti városban. Az Unesco szellemi világörökségének és a hungarikumnak is számító Mohácsi Busójárás, méltán vo...

Bővebben →

Szellemírtók a suli farsangon

2018.02.19

Micsoda suli farsang. Bankrablók avagy a Vizkis bólyi utódai, a Rocki 20 sportos szereplői, terroristák a kerítés túloldaláról sok sok tússzal, a domi...

Bővebben →

Német "népdalnokok" területi versenye

2018.02.19

40 éve német nyelvi tagozattal rendelkezik a mohácsi Park Utcai lskola. Ők a rendezői a Német Nemzetiségi Népdaléneklési Versenynek, amely 25 éves múl...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2018.02.19

Vas és Zala megye ácsai és tetőfedő mesterei vettek részt, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. több napos bólyi képzési programjában. Elmélet és gyakorlat...

Bővebben →

Negyed évszázad sikere Majson

2018.02.19

Az idén 25 éves Majsi Kultúrális Egyesület ismét megrendezte, a nemrég megyei nívódíjjal elismert, Majsi Farsang elnévezesű rendezvényét. Annak szokvá...

Bővebben →

Mignonok és mesehősök

2018.02.19

Az óvonénik Mignonoknak, míg a bólyi óvodások Supermannek, Batmannek, boszorkáknak, hercegnőknek, tűzoltónak vagy épp indiánnak öltöztek. Hamisítatl...

Bővebben →

Busók Szederkényben

2018.02.19

Idén is Szederkényben kezdték a telet űzni, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfiókák csoportjai nevesi busó közösségek a Duna-pa...

Bővebben →

A Trigo összefogja a gazdákat

2018.02.12

Fordúlni látszik a Trigo kommunikációs hajója, az agrártengeren...Az eddigi partnertalálkozókon, a vetőmag forgalmazással foglalkozó cégek mutatkoztak...

Bővebben →

Ipariút műszaki átadása

2018.02.12

A napokban került sor, a megyei Top forráskeretéből megvalósuló bólyi ipariút műszaki átadására. A projekt igen nagy jelentőséggel bír, hiszen teherme...

Bővebben →

Farsang a lippói suliban

2018.02.12

A lippói Gárdonyi suli alsós és felsős diákjai, nagyon készültek az idei farsangi jelmezbáljukra. Csakúgy mint a 7.-es szülői munkaközösség, akikre az...

Bővebben →

Édesszájúak paradicsoma

2018.02.08

Immár hatodik alkalommal tették édesebbé a szürke téli napokat a Pécsi Csokoládé Karneválon, amely a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épületében ker...

Bővebben →

Böllérfesztivál a Tenkesalján

2018.02.08

Az elmúlt 10 évben, böllérkedtek már itt szikrázó napsütésben, lucskos sáros időben, idén pedig szünni nem akaró hóesésben. A jubileumi Siklósi Böllér...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162