Helyi hírek, események


Nógrádi Mohácson beszélt a terrorról

2016.03.24

Mintha a legnépszerűbb popsztár érkezett volna Mohácsra, oly sokan jöttek össze az Ifjúsági Centrum aulájába. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő új könyvének beharangozója, no és leginkább a pár nappal ezelőtti brüsszeli terrorcselekmények keltették fel a nagyközönség érdeklődését. Forrongó világunk erőtereiről, az új kori népvándorlásról és az Iszlám Állam veszélyeiről hallhattunk széleskörű tájékoztatót a neves előadótól. Nógrádi tanár úr összefoglalta prognózisát, s felvázolta a várható új világ körvonalait. Napjainkban egyre több a konfliktusgóc, ahol ütköznek a nagyhatalmak érdekkörei. Több millió ember menekül a tűzvonalból, megcélozva Európát, új életteret keresve maguknak. Mindeközben az Iszlám Állam terrorszervezetnek köszönhetően, egyre több az áldozat, félelem költözik a szívekbe. Csak remélni tudjuk, hogy nem változik meg minden körülöttünk és egyáltalán hosszú távon megmaradhat saját otthonunk. Itt tartunk most 2016-ban, Közép-Európa szívében.


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162