Helyi hírek, események


Tinitrendi és főzőcske tábor

2016.07.06

Idén is igazi menedéket adott a Tinitrend és főzőcske tábor résztvevőinek a helyszínt adó hűvös May pince, a kinti kánikulával szemben. Tizennégy leány gyermek, egy hetes tartalmas időtöltéséről gondoskodtak a szervezők, reggeltől kora estig lefoglalva őket a jobbnál jobb programokkal. A kézműves foglalkozások során maradandó alkotások születtek, melyek ma már az otthoni gyermekszobák díszeivé váltak. Nem hiába büszke kezdeményezésére a tábor megálmodója, aki idén is levezényelte az egy hetes turnust. A gyerekek mindennap részt vettek ebédjük elkészítésében is, ottjártunkkor épp a saját gyártású pizzák kerültek elfogyasztásra. Látszik, hogy többségük otthon is besegít a konyhai munkákba, nem áll távol tőlük anyuka kisegítése a főzésben és a mosogatásban. A Tinitrendi és főzőcske tábor hasznos egy hetet biztosított a nyári szünet alatt épp unatkozó vagy a számítógépes játékok "rabságában vergődő" gyerekek számára. A tábor kiváló közösség és készségformáló, amely jövőre is folytatódhat.


Finisében az idei szüret

2016.09.28

A Pécsi Borvidék szőlő sorokkal tarkított dombjait hetek óta "megszállás alatt tartják" a szorgos szüretelők. A Villányi Borvidék szomszédságában is j...

Bővebben →

Falusi Turizmus Utcafesztivál

2016.09.28

Mennyi finomság és ínyenc falat egy helyen. A  Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, immáron a XII. Falusi Turizmus Utcafesztivált rende...

Bővebben →

Emlékművet avattak a bólyiak

2016.09.28

"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat val...

Bővebben →

Rendőrségi toborzás Mohácson

2016.09.21

Országos akció keretében, 3000 új rendőrt szeretne felvenni a Belügyminisztérium. Más helyszínekhez hasonlóan, a napokban rendőrségi toborzót tartotta...

Bővebben →

Célbaértek az agrárkamara adományai

2016.09.21

A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon in...

Bővebben →

A Karasica összeköt

2016.09.19

Szüreti felvonulással indult útjára Szederkény és a térség egyik legnagyobb, széleskörű összefogást jelképező, ősz köszöntő, kulturális településtalál...

Bővebben →

Andrásfalvy Bertalan a Bóly TV-ben

2016.09.16

"Baranyai arcélek" című sorozatunkban, ezúttal az Antall- kormány egykori művelődésügyi és közoktatási miniszterével, Andrásfalvy Bertalannal beszélge...

Bővebben →

Trigo-s kukorica fajtabemutató

2016.09.16

A betakarítások közötti rövid szünetet kihasználva, a bólyi Kolping Házba invitálta a térség gazdáit Schmidt Tamás, a Trigo Kft. területi képviselője....

Bővebben →

Népszavazásra hangolnak

2016.09.16

Közeledve az október 2-ai népszavazáshoz, a kormányzati kommunikáció is újabb lendületet kapott. Ennek keretében valamennyi választókerületben szervez...

Bővebben →

Sváb zenei hétvége Villányban

2016.09.14

A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezr...

Bővebben →

Padlógázzal a bólyi bekötőn

2016.09.13

A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...

Bővebben →

Mozgásélmény nap az új sportcsarnokban

2016.09.09

Bólyban minden évben megrendezik azt a mozgásélmény sportnapot, amely a fogyatékkal élő embertársaink számára jelent fantasztikus élményt. Itt nem dől...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162