Helyi hírek, események


Német filmet vetítettek

2016.07.12

A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók "Nyár narancssárgában" címmel, mégpedig eredeti nyelven. Köztudottan ez Bólyban nem jelent nagy kihívást, mivel az itt lakók csaknem fele beszéli anyanyelvi szinten a németet. A pécsi Lenau ház kezdeményezése elismerést érdemel és remélhetően lesz még folytatása is. Legalább is ezt remélik a helyi német önkormányzat részéről, akik minden kezdeményezést felkarolnak, amely a német hagyományok ápolását célozza. A könnyed témájú filmmel, kellemes perceket csempésztek a vetítés megálmodói a bólyiak egyik nyári hétköznapjába. Aki elfogadta a Lenau ház invitálását, az nem csalódott. A helyiek mellett többen érkeztek a szomszédos településekről, meglepő módon szinte minden korosztályból. Így lehet egy kis aprósággal megajándékozni a német közösséget, amely ajándék számukra, nagyon is sokat jelent. Jó volt újra mozizni, máskor is lehetne erre alkalmat találni.


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162