Helyi hírek, események
Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát régi sikerei helyszínén. Az elmúlt 9 évben a Komlói Bányásznál volt pályaedző és U13-as mester. Nem nosztalgiázni jött Bólyba, ahol korábban a megye l-et nyert csapat tagja volt, hanem egy ütőképes és sikeres társaságot építeni. Megítélése szerint Bólyban minden adott a jó munkához, szívesen jött az első hívó szóra. A játékoskeretben jelentős változások várhatóak a bajnoki rajtig, már most is van egy-két új szerzemény. Ragoncsa Attila Szajkról és Szabó Zsolt Babarcról érkezett, az ő bólyi kötődésük vitathatatlan. Persze van vérveszteség is, Morvai Ferenc korábbi csapatkapitány sajnálatosan befejezte pályafutását. A munka dandárja mégcsak most kezdődik, kemény és dolgos hetek fognak következni, az augusztus végi bajnoki rajtig. Sikeres felkészülést a bólyi csapatnak az új szezonra, sok sok begyűjtött pontot a bajnokikra. Juhos Ferenc mester pedig minél előbb bizonyítsa a szurkolóknak, hogy nemcsak kapusnak volt kiváló, hanem edzőként is megállja a helyét.
Városi díjak Államalapításunk ünnepén
Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...
Bővebben →Megáldották és megszegték az Új Kenyeret
Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...
Bővebben →Focitábor Szediben
2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...
Bővebben →25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok
A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...
Bővebben →Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek
Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...
Bővebben →Lakodalom van a mi utcánkban...
A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...
Bővebben →Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen
Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...
Bővebben →Közönségtalálkozó Michelisszel
A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...
Bővebben →Újpetrei vigadalom
A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...
Bővebben →A lippói vegyespöri ízvilága
Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...
Bővebben →Német alkotótábor a Vigadóban
Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...
Bővebben →