Helyi hírek, események
Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral várták az ünneplőket, így senki sem ázott el kívülről, legfeljebb ha nem vigyázott, belülről... Szép hagyományok szerint, a színpad fölött látható volt Kölked két jelképe, a gólya és a halászháló. Előbbi a falu jellegzetes madara, utóbbi pedig az itt élők egykori megélhetését jelképezi. A helyi hagyományőrző csoportok produkciói mellett, a Mohács Néptáncegyüttes színes programja jelentett kivételes szórakozást az egybegyűlteknek. A faluház tornácán, a tavaly 1000 éves fennállását ünneplő Kölked mindennapjaiból nyílt fotó kiállítás. Mindenki nagy érdeklődéssel nézte a relikviákat, keresték a dédnagyanyákat vagy dédnagyapákat az archív felvételeken. Mint azt Csomor Tibor polgármestertől megtudhattuk, sokan sok napon át dolgoztak a falunap sikeres lebonyolítása érdekében. A ma itt élő és az elszármazott kölkediek találkozója is egyben a falunap, ilyenkor sokan hazalátogatnak egy kis ünneplésre, rokonlátogatásra. Az esti program már igazi mulatozásba csapott át, akinek kedve és ereje volt hozzá, még táncra is perdülhetett.
Lippói suli vizit
4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büsz...
Bővebben →Trigo téli partnertalálkozók
A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...
Bővebben →Picurkák a tankonyhában
Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...
Bővebben →Villányi Vince nap sok sok finomsággal
Két patinás villányi borászatnál teszteltük, a Vince nap különleges hangulatát, amely ilyenkor pincejárással egybekötött, ígényessen összeállított vac...
Bővebben →Nívódíjak a kultúra őreinek
A Magyar Kultúra Napja, Baranya Megyei Ünnepére került sor a Pécsváradi Kultúrházban. A kitüntetett esemény, két főszervezővel is büszkélkedhet. Így a...
Bővebben →Babarci vincellérek borkóstolója
A babarci borászok avagy vincellérek, évről évre megemlékeznek a Vince napról. Teszik ezt abból a megfontolásból, mivelhogy Szent Vince a vincellérek ...
Bővebben →Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján
A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a ...
Bővebben →Kölkedi boldog iskola
Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon vál...
Bővebben →Unesco listán a kékfestészet
Felkerült a kékfestés hagyománya, az Unesco szellemi kulturális világörökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és ...
Bővebben →Poklade a Hagyományok Házában
Poklade avagy a Mohácsi Busójárás megújuló hagyománya címmel rendeztek alkalmi kiállítást Budapesten, a Hagyományok Házában. A széles merítésű tárlat ...
Bővebben →Országos német gála
Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kéte...
Bővebben →Babarcon indult az idei báli szezon
A báliszezon első sváb bálját hagyományosan Babarcon rendezték, közvetlen Vízkereszt környékén. A helyiek mitagadás szeretnek elsők lenni a sorban. En...
Bővebben →