Helyi hírek, események


Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata

2016.07.18

Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához mérten, utóbbi sem kis falat, de ezúttal is sikerült megbírkózniuk az emberes kihívással. A XVI. Eurocamp utánpótlás labdarúgó tornára több európai országból érkezett vendégcsapat, mellettük a Bóly, a Magyarból, Vajszló szerepeltette U 13-as gárdáját és egyben képviselte a hazai színeket. Látványos megnyitó ünnepség és felvonulás indította útjára a nívós eseményt. A kétnapos tornára kilátogatók parádés meccseket láthattak, sok-sok tehetséges kis futballistával, akiknek egy-egy megmozdulása élményszámba ment. A kétnapos parádé végjátékában az 5.-6. helyért: Csernáton-Magyarbóly 0-0 (11-esekkel 2-1), a 3.-4. helyért Hucquliers-Vajszló 0-3, míg a döntőben, Bóly- Negyed 2-1. Mi tagadás, volt ez olyan izgalmas, mint a Portugál-Francia meccs az EB fináléjában. Nem csoda, hogy a lefújás után frenetikus hangulat lett úrra az ünneplő hazaiakon. Az idei Eurocampot tehát a Bóly gárdája nyerte, a második a Negyed csapata előtt. A torna legjobb játékosa Tóth Péter Negyed, míg legjobb kapusa Krámos Roland Magyarbóly, legjobb góllövője (6 góllal) a francia Legrand Eliot lett. Gratulálunk minden résztvevőnek, no és persze a szervezőknek, s minden aktív közreműködőnek. Nélkülük ez a torna nem jöhetett volna létre. Bóly és a bólyiak jelesre vizsgáztak. 


Télűző busók Mohács utcáin

2018.02.19

Napokon át űzték a telet a busók a Duna-parti városban. Az Unesco szellemi világörökségének és a hungarikumnak is számító Mohácsi Busójárás, méltán vo...

Bővebben →

Szellemírtók a suli farsangon

2018.02.19

Micsoda suli farsang. Bankrablók avagy a Vizkis bólyi utódai, a Rocki 20 sportos szereplői, terroristák a kerítés túloldaláról sok sok tússzal, a domi...

Bővebben →

Német "népdalnokok" területi versenye

2018.02.19

40 éve német nyelvi tagozattal rendelkezik a mohácsi Park Utcai lskola. Ők a rendezői a Német Nemzetiségi Népdaléneklési Versenynek, amely 25 éves múl...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2018.02.19

Vas és Zala megye ácsai és tetőfedő mesterei vettek részt, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. több napos bólyi képzési programjában. Elmélet és gyakorlat...

Bővebben →

Negyed évszázad sikere Majson

2018.02.19

Az idén 25 éves Majsi Kultúrális Egyesület ismét megrendezte, a nemrég megyei nívódíjjal elismert, Majsi Farsang elnévezesű rendezvényét. Annak szokvá...

Bővebben →

Mignonok és mesehősök

2018.02.19

Az óvonénik Mignonoknak, míg a bólyi óvodások Supermannek, Batmannek, boszorkáknak, hercegnőknek, tűzoltónak vagy épp indiánnak öltöztek. Hamisítatl...

Bővebben →

Busók Szederkényben

2018.02.19

Idén is Szederkényben kezdték a telet űzni, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfiókák csoportjai nevesi busó közösségek a Duna-pa...

Bővebben →

A Trigo összefogja a gazdákat

2018.02.12

Fordúlni látszik a Trigo kommunikációs hajója, az agrártengeren...Az eddigi partnertalálkozókon, a vetőmag forgalmazással foglalkozó cégek mutatkoztak...

Bővebben →

Ipariút műszaki átadása

2018.02.12

A napokban került sor, a megyei Top forráskeretéből megvalósuló bólyi ipariút műszaki átadására. A projekt igen nagy jelentőséggel bír, hiszen teherme...

Bővebben →

Farsang a lippói suliban

2018.02.12

A lippói Gárdonyi suli alsós és felsős diákjai, nagyon készültek az idei farsangi jelmezbáljukra. Csakúgy mint a 7.-es szülői munkaközösség, akikre az...

Bővebben →

Édesszájúak paradicsoma

2018.02.08

Immár hatodik alkalommal tették édesebbé a szürke téli napokat a Pécsi Csokoládé Karneválon, amely a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épületében ker...

Bővebben →

Böllérfesztivál a Tenkesalján

2018.02.08

Az elmúlt 10 évben, böllérkedtek már itt szikrázó napsütésben, lucskos sáros időben, idén pedig szünni nem akaró hóesésben. A jubileumi Siklósi Böllér...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162