Helyi hírek, események
Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához mérten, utóbbi sem kis falat, de ezúttal is sikerült megbírkózniuk az emberes kihívással. A XVI. Eurocamp utánpótlás labdarúgó tornára több európai országból érkezett vendégcsapat, mellettük a Bóly, a Magyarból, Vajszló szerepeltette U 13-as gárdáját és egyben képviselte a hazai színeket. Látványos megnyitó ünnepség és felvonulás indította útjára a nívós eseményt. A kétnapos tornára kilátogatók parádés meccseket láthattak, sok-sok tehetséges kis futballistával, akiknek egy-egy megmozdulása élményszámba ment. A kétnapos parádé végjátékában az 5.-6. helyért: Csernáton-Magyarbóly 0-0 (11-esekkel 2-1), a 3.-4. helyért Hucquliers-Vajszló 0-3, míg a döntőben, Bóly- Negyed 2-1. Mi tagadás, volt ez olyan izgalmas, mint a Portugál-Francia meccs az EB fináléjában. Nem csoda, hogy a lefújás után frenetikus hangulat lett úrra az ünneplő hazaiakon. Az idei Eurocampot tehát a Bóly gárdája nyerte, a második a Negyed csapata előtt. A torna legjobb játékosa Tóth Péter Negyed, míg legjobb kapusa Krámos Roland Magyarbóly, legjobb góllövője (6 góllal) a francia Legrand Eliot lett. Gratulálunk minden résztvevőnek, no és persze a szervezőknek, s minden aktív közreműködőnek. Nélkülük ez a torna nem jöhetett volna létre. Bóly és a bólyiak jelesre vizsgáztak.
Javában tart a szüret
Zsongó méhkasra hasonlít a versendi és szajki domboldal. Javában folyik a szüret, a gazdák irányítása mellett szervezett csoportok szedik a termést. E...
Bővebben →18. Bólyi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál
Átlépte a nagykorúság küszöbét a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző fesztivál. A 18. alkalomra soha nem látott számú vendégsereg érkezett. Rengeteg bog...
Bővebben →35 éves tánccsoport Babarcon
Zsúfolásig megtelt a fesztiválsátor a babarci nemzetiségi ház udvarán. Születésnapra jött össze a sok száz vendég, akik a szívük mélyén szeretik a 35 ...
Bővebben →Old boys torna Bólyban
A tavaly elhunyt Vadas Ferenc emlékére rendeztek kispályás labdarúgó tornát a bólyiak. Az old-boys korosztály régióban meghatározó csapatait látták ve...
Bővebben →Szüreti vesszőfutás
Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a ...
Bővebben →Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara
Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron ...
Bővebben →Tanévkezdés Bólyban
Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nag...
Bővebben →Piacvezető a Solar-Pécs a napelem fronton
A Solar-Pécs kft. magyarbólyi kis-erőműve, avagy referencia napelem parkja, éves szinten bruttó 26 millió forint árbevételt termel, összese 650 - 700 ...
Bővebben →Felavatták a Szent Erzsébet szobrot
A falu névadójának szerettek volna tárgyiasult emléket állítani az Ezsébetiek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a kültéri szobor tűnt, melyhez sikerült f...
Bővebben →A nyitott szívek napja
"Nyitott kapu egymásért és az egészségért" címmel rendezett egész napos közösségi programot a szajki Fogadj El Alapítvány. Az általuk fenntartott, fog...
Bővebben →A Mohácsi csata 490. évfordulója
A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi sze...
Bővebben →25 éves az Intermelody Énekegyüttes
Negyed évszázad egy ember életében is meghatározó időtartam. Csakúgy mint egy éneklő közösség életében, amely már generációkon átívelő és generációkat...
Bővebben →