Helyi hírek, események
Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a strandfürdő, ahol az úszás megannyi válfaja szerephez jut. A jól bevált kezdeményezésre idén is bőven akadt jelentkező. Optimális létszámmal folynak a napi foglalkozások, javarészt sportos programelemekkel. Lelkes szülők mellett, profi testnevelő is besegít, így soha nem fogynak ki a jobbnál jobb ötletekből. A lényeg, hogy tartalmas, szórakoztató, testet és fantáziát megmozgató legyen az erre szánt hét. No persze estére se a gyerekeket, sem pedig a táborvezetőket nem kell elaltatni, szinte beájulnak az ágyba a sok sportolás után. A sporttábor tetőtől talpig átmozgatja a srácokat, ez nem egy punnyadós hét a nyári szünet közepén. Vannak köztük, akik amúgy is sportolnak, de akad, aki ezt követően fog rendszeresen edzésbe állni. Egy biztos, nagyon hasznosan és tartalmasan tellik idén is bólyi sporttábor, szép emlékeket hagyva valamennyi résztvevőben. A kis izomlázra pedig rá kell majd sportolni és már el is múlik az. Bóly ismét bizonyította, hogy sportos település és nem csak a foci szeretete miatt.
Vadhús promóció Baranyában
Nagyszabású vadhús promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete, tudtuk meg a téma...
Bővebben →A Tenkes kapitánya szerepében
Március 15-én nemcsak megemlékező rendezvények voltak Baranyában, hanem ehhez kapcsolódó családi és gyeremekprogramok is. Így a Siklósi Várban, az "Ál...
Bővebben →A gyógyító harkányi víz
A Harkányi Gyógyfürdőt, joggal nevezik a gyógyulni vágyók Mekkájának. A XIX. századtól járnak ide fürödni és egyben gyógyulni az emberek. A különleges...
Bővebben →Népszerű webtévé Dunaszekcsőn
A Rumán Gábor nevével fémjelzett dunaszekcsői webtévé ötlete, nem mai keletű. A neves televíziós szakember, korábban is adott már át tévés ismereteket...
Bővebben →Halnevelő telep Töttösön
Recirkulácios, szuperintenzív halnevelő telep fogad minket Töttös határában, melynek tulajdonosa a Bóly-Töttösi Zrt. Paramétereit tekintve 0,7 ha-on ...
Bővebben →Népdalok szárnyán
A Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szól, csaknem fél évszázada...
Bővebben →Kiállítás és Majsi Farsang
Eljött a várva várt nap Majson. Hosszas előkészületek után a 26. Majsi Farsangot rendezték meg a településen. Jól bevált forgatókönyv szerint, délelőt...
Bővebben →Kisfarsanggal indult a busó karnevál
Kisfarsanggal útjára indult az idei Mohácsi Busójárás, amely közismerten húshagyó keddel, azaz a tél farkával zárul majd. Mindkét esemény bensőséges j...
Bővebben →Európai alakoskodó, télűző szokások
A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum egy különleges, alkalmi tárlattal készült az idei busójárásra. Magát a Mohácsi Busójárást és a hozzá valamilyen mód...
Bővebben →Farsangi ötletbörze az alsósoknál
Nem mondhatja senki sem, hogy a bólyi suliban nem adták meg a módját az idei farsangolásnak. Az alsós gyerekek izgatottan várták, hogy megmutatthassák...
Bővebben →Szederkényi karnevál busókkal
Idén is Szederkényben kezdték űzni a telet, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfióka csoport a Duna-parti városból ruccant át a K...
Bővebben →Lippói suli farsang
Micsoda karnevál kerekedett az idei lippói sulifarsangból. Csak jelmezeseket lehetett látni a tornateremben, mivelhogy első alkalommal a szülők is beö...
Bővebben →