Helyi hírek, események


Hagyományos bólyi sporttábor

2016.07.20

Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a strandfürdő, ahol az úszás megannyi válfaja szerephez jut. A jól bevált kezdeményezésre idén is bőven akadt jelentkező. Optimális létszámmal folynak a napi foglalkozások, javarészt sportos programelemekkel. Lelkes szülők mellett, profi testnevelő is besegít, így soha nem fogynak ki a jobbnál jobb ötletekből. A lényeg, hogy tartalmas, szórakoztató, testet és fantáziát megmozgató legyen az erre szánt hét. No persze estére se a gyerekeket, sem pedig a táborvezetőket nem kell elaltatni, szinte beájulnak az ágyba a sok sportolás után. A sporttábor tetőtől talpig átmozgatja a srácokat, ez nem egy punnyadós hét a nyári szünet közepén. Vannak köztük, akik amúgy is sportolnak, de akad, aki ezt követően fog rendszeresen edzésbe állni. Egy biztos, nagyon hasznosan és tartalmasan tellik idén is bólyi sporttábor, szép emlékeket hagyva valamennyi résztvevőben. A kis izomlázra pedig rá kell majd sportolni és már el is múlik az. Bóly ismét bizonyította, hogy sportos település és nem csak a foci szeretete miatt.


Dárdai bíztatta a focista palántákat

2018.06.22

Befutott a Danon kamionja Pécsre, aholis egy nemzetközi utánpótlás torna regionális selejtezőjére került sor a PMFC stadionjában és sportelepén. A v...

Bővebben →

Nyárádi siker a Kihívás napján

2018.06.22

Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásba...

Bővebben →

Lángost sütöttek a nagyik

2018.06.22

A szajki Harangvölgyi sétányt ellepték a gyerekek, no és kísérőik. A szikrázó napsütésben pazar gyermeknapi mulatozásban részesültek. Mosolyt csalogat...

Bővebben →

Kórustalálkozó a Siklósi Várban

2018.06.22

A Tenkes Kórusfesztivált első alkalommal rendezték meg a siklósi vár ódon falai között. A kiváló akkusztikájú térben minden egyes hang eljutott a ho...

Bővebben →

Búza mustra a határban

2018.06.08

Magtól duzzadó kalászokat lenget a szél a határban. Hazai és külföldi búzanemesítő cégek fajtabemutatójára került sor a Trigo kft szervezésében. A n...

Bővebben →

Tehetséggála Lippón

2018.06.08

Nehéz lenne felgöngyölíteni a lippói suligálák kezdeti dátumát, így részünkről az "emberemlékezet óta megrendezésre kerülő" megjelölést kapta. Idén is...

Bővebben →

Felszentelték a kéméndi, felújított Angyalokat

2018.06.08

A Szentháromság napi német búcsún szentelték fel a helyreállított Zsolnay-angyalokat Máriakéménden. A Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalma...

Bővebben →

Családi gyermeknap Bólyban

2018.06.08

A bólyi gyermeknapból leginkább a fagyi és a lufiárusok profitáltak. No de a picurkák sem panaszkodhattak, mivelhogy a Kalandtár szervezői, egy rakat ...

Bővebben →

Belvárdon elkelt a 2500. Claas kombájn

2018.06.05

A Belvárdgyulai Zrt. és az Axiál Kft. közös ünnepségre került sor, a dél-baranyai agrár cégcsoport központjában. A vendéglátók részéről Szűcs lmre az ...

Bővebben →

Stifolder fesztivál Fekeden

2018.06.05

A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai é...

Bővebben →

Ugráló lippói gyerekek

2018.06.05

Óriáscsúzda, légvár és trambulin. Nyugodtan nevezhetjük ezt a sikeres gyermeknap, alapvető receptjének. Jól tudják ezt Lippón is, s ennek szellemében ...

Bővebben →

Térségi polgárőr találkozó

2018.06.05

A Bólyi és a mohácsi járáshoz tartozó polgárőregyesületek vezetőit hívták meg szakmai tanácskozásra, mégpedig Babarcra. Ezen részt vett a megyei polgá...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162