Helyi hírek, események


Kreatív "drámás" táborok Mohácson

2016.07.22

A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már nem lehet űberelni, aztán mégis sikerül. Szenzációs ötletek, ördögi feladatok angyali megoldásokkal, mind mind a tábor jellegzetességei. Antoni Andrea drámapedagógus tanítványai sok alkalommal bizonyították már, hogy nem hiába járnak tartalmas órákra az év során. Nyáron is kiváló formát futnak, ha képességeiket kell megvillantaniuk. Szinte brilliroznak, s ez nemcsak a külső szemlélőnek szól. Az Antoni Andrea - Englert Antal "művészházaspár" otthona családias légkörbe várja a nyári táborok turnusait. Ilyenkor sok 100 gyerek megfordul náluk. Ők ezt mégsem bánják, hiszen imádják a gyerekeket. A drámás nyári táborok Mohács után is folytatódnak. Legalább is eggyel, hisz az Adriára idén is elruccan a csapat java. Irigylésre méltó kis társaság ez. Játszva, szórakozva tanulják meg az élet dolgait és mindeközben még közösségé is csiszolódnak. Ősszel aztán minden indul előröl, Bólyban is lehet majd jelentkezni a drámás képzésre.


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162