Helyi hírek, események


Ismerős Arcok a Kiskastélyban

2016.07.25

Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évre visszatért a legkeményebb zenei műfaj a kisvárosba. Talán nosztalgiából avagy megszokásból, Lóca ( azaz Lorencsics Zoltán) idén sem bírta ki buli nélkül. A rutinos szervező fellépésre invitálta a megyében fellelhető "nagyágyukat", s hogy érzekelhető rezonanciájú legyen a durranás, az Ismerős Arcok zenekar is visszatért régi szép sikerei helyszínére. A népszerű zenekar magyar nemzetirock-együttes. 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együttes tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával, a trianoni döntés igazságtalanságával foglalkozik. Zenéjükben a népi elemek, népdalfeldolgozások mellett előfordulnak hard rock, heavy metal stílusú alkotások, illetve Éberálom című lemezükön több szám is erősen dzsesszes beütésű. Rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak. Évente 100-120 élő koncertet adnak, ezek között 3-4 jótékonysági céllal kerül megrendezésre. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, vagy Délvidéken egyaránt. No és persze Bólyban, ahova szinte hazajárnak, ha Lóca meghívja őket... Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok frontemberével készült interjúnkat, a Bólyi VTV-ben nézhetik meg.


Karikázó és sűltgesztenye Várkonyban

2019.11.06

Idén is megrendezték a ,,Sütt Gesztinyés" Lukács-napot a festői szépségű Zengővárkonyban. A tánccsoportok és muzsikusok gyülekezője után.megindult a...

Bővebben →

Bajnokavató a Mecsek Rallyen

2019.11.06

Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, gépo...

Bővebben →

Egészségnap a Bólyi Cápáknál

2019.11.06

A sportos és egészséges életmódra hívta fel a figyelmet, egész napos programjával a Bólyi Cápák Küzdősport Egyesület. Reggeli kezdésként a legkisebbek...

Bővebben →

Biztos alapokon a berkesdi suli

2019.10.14

A Fekete István nevét viselő Berkesdi Általános Iskola tanulói és pedagógusai, már javában ráhangulódtak az idei tanévre. Kiváló körülmények között fo...

Bővebben →

Már a kukorica betakarítása folyik

2019.10.14

A Belvárdgyulai Zrt.-nél és az integrált partercégeknél, nem rég kezdték meg a kukorica betakarítását. Egyelőre nem lehet panasz sem a mennyiségre, se...

Bővebben →

Vadhúspromóció 100 gyermeknek

2019.10.14

Folytatódott a vadhús fogyasztásának népszerűsítése Baranya Megye centrumában, a Pécsi Nevelési Központban. Két baranyai kamara - az agrár és a vadász...

Bővebben →

Harkány lett az év fürdője

2019.10.14

Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 201...

Bővebben →

Lovas hétvége Kisbudméron

2019.10.14

Lovas barátok hétvégi találkozójára került sor Kisburméron. 40 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén, Garétól, Keszün át Bükkösd...

Bővebben →

Csirkepaprikás főzés égi áldással

2019.09.16

A számláló idén a misztikus 21-es re váltott, a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztiválok kapcsán. A délelőtti kiadós eső és a délutáni időjárás e...

Bővebben →

X. Bólyi Vesszőfutás

2019.09.16

Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehe...

Bővebben →

Robotok csomagolnak a Terránnál

2019.09.16

A jövő iparága elképzelhetetlen a mesterséges inteligenciával rendelkező robotok nélkül. Nagyon jól tudják ezt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. tulajdo...

Bővebben →

Költözés előtt a bólyi ovisok

2019.09.16

Elkezdődött az idei tanév a Bólyi Óvodában is. Begördültek az udvarra az aprócska kerékpárok és teljes létszámmal megszállták a gyerekek az óvoda játs...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162