Helyi hírek, események


Adakozó gazdák Sombereken

2016.07.30

2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze a hazai és a határon túli magyar rászorulók megsegítésére. Tavaly a felajánlások mértéke, országosan elérte a 440 tonnát, melyet közel 3000 gazdálkodó juttatott el a megyei gyűjtőhelyekre. Idén még ezt a nagyságrendet is sikerül túlszárnyalni, tudtuk meg Sombereken, az idei megyei begyűjtés alkalmával. A helyszínen megjelentek a program megálmodói és megvalósítói, továbbá a felajánlásokat tévő gazdálkodók és gazdasági társaságok képviselői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete büszkén vesz részt idén is a program szervezésben és koordinálásban, erről tájékoztatott minket Rittlinger József megyei elnök. Profeszor dr. Korinek László ötletgazda képviseletében, leány gyermeke, Korinek Beáta vett részt az eseményen. Elmondása szerint a szeretet nem ismer határokat. A Korinek család minden elismerése honfitársainké, akik évről évre bizonyítják önzetlenségüket és adakozó készségüket. A közösség élménye és a jóllakott gyerekek szemének csillogása, a program legnagyobb sikere. Páva Zsolt Pécs polgármestere, kezdetektől fogva részt vesz a programban. A városvezető példaértékűnek látja a megyén belüli összefogást és a Magyarok Kenyere Program sikerességét. Véleménye szerint, ez a  program egy jelkép, a nemzeti összefogás jelképe. Baranya Megye idén is kiemelkedően teljesített a Magyarok Kenyere Program keretében. A felajánlás mértéke 44.500 kg búza, amelyből 2 millió 700 szelet kenyér süthető. Köszönhető ez egyrészt a bőséges termésnek, amiből lehetett adakozni, no és a rengeteg jószívű gazdának, akik szívesen adtak a javaikból. Az agrárkamara pedig ezúttal is kiváló koordinátornak bizonyult, mivelhogy egy jó zenekarba is elkél a profi karmester.


Új mosdók az olaszi iskolában

2017.10.04

A közelmúltban átadták az Olaszi Általános Iskola fejújított mosdóit, így a baranyai községben is színvonalas és higiénikus körülmények között tisztál...

Bővebben →

Cserépbe zárt energia

2017.10.04

Tetőcserépbe integrált napelem fejlesztésébe kezdett, a bólyi családi vállalkozásból, nemzetközi nagyvállalattá nőtt, Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. - ...

Bővebben →

Gőzgombóctól dagadt a pocak

2017.10.04

Neked a káposztás, neki a babos, nekem pedig az édes jön be. Persze, hogy a geresdlaki gőzgombócról van szó, hisz van akinek így s van akinek úgy, vag...

Bővebben →

Parti hangulat a MOL kúton

2017.10.04

Soha nem látott forgatag fogadta a betérőket, a Bólyi MOL kút és Családi Pihenő első hivatalosan meghírdetett Nyílt napja alkalmából. A folyamatosan f...

Bővebben →

Vegázó a bólyi Malomban

2017.09.28

Felmérések szerint, nem csak Magyarországon, de a világon általában az egészséges étkezésre való törekvés, az egyik fő fogyasztási trend. Az elmúlt i...

Bővebben →

Hárséknál javában tart a szüret

2017.09.28

A szüret kemény munka és ünnep egyszerre. A szőlő kapálása, metszése és oltása után ekkor köszönt be a borkészítés ideje. A szüret szó eredetileg ...

Bővebben →

Kopácsi Halásznapok

2017.09.26

Minden év szeptemberében sor kerül a Kopácsi Halásznapokra. Közel 10 ezer látogatót vonz ez a kétnapos rendezvény, ahol a vendégek a különböző gasztro...

Bővebben →

A borról daloltak

2017.09.26

A Bor és Dal Ünnepére került sor, a Pécsi Napok idei programsorozatának keretében. "Népek bordalai és táncai" karneváli hangulatban, a Kossuth térről ...

Bővebben →

Filmfesztivál Komlón

2017.09.26

Hét domb elnevezéssel, felnőtt- és gyermekfilmek fesztiválja zajlott az elmúlt héten, a Komlói Színház- és Hangversenyteremben. A fesztivál a médiaszo...

Bővebben →

Bólyi vezető a SLAMI-ban

2017.09.26

A Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a nagy múltú Mohácsi Zeneiskola tradícióinak folytatójaként, 2004. szeptember 1-jétől működik, ...

Bővebben →

A rettegés arénája

2017.09.22

Nem szokványos arculattal és tartalommal járja a kontinenst, egy magyar cirkusz. Nyugat - európai ámokfutása után, Magyarországon szedi áldozatait a H...

Bővebben →

Képzőművészeket képeznek

2017.09.22

A Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, egyik erőssége a Képző és Iparművészeti Tagozat. Kezdetekben, Sas Zsuzsanna tanárnő neve fémjelezte, a...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162