Helyi hírek, események
Adakozó gazdák Sombereken
2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze a hazai és a határon túli magyar rászorulók megsegítésére. Tavaly a felajánlások mértéke, országosan elérte a 440 tonnát, melyet közel 3000 gazdálkodó juttatott el a megyei gyűjtőhelyekre. Idén még ezt a nagyságrendet is sikerül túlszárnyalni, tudtuk meg Sombereken, az idei megyei begyűjtés alkalmával. A helyszínen megjelentek a program megálmodói és megvalósítói, továbbá a felajánlásokat tévő gazdálkodók és gazdasági társaságok képviselői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete büszkén vesz részt idén is a program szervezésben és koordinálásban, erről tájékoztatott minket Rittlinger József megyei elnök. Profeszor dr. Korinek László ötletgazda képviseletében, leány gyermeke, Korinek Beáta vett részt az eseményen. Elmondása szerint a szeretet nem ismer határokat. A Korinek család minden elismerése honfitársainké, akik évről évre bizonyítják önzetlenségüket és adakozó készségüket. A közösség élménye és a jóllakott gyerekek szemének csillogása, a program legnagyobb sikere. Páva Zsolt Pécs polgármestere, kezdetektől fogva részt vesz a programban. A városvezető példaértékűnek látja a megyén belüli összefogást és a Magyarok Kenyere Program sikerességét. Véleménye szerint, ez a program egy jelkép, a nemzeti összefogás jelképe. Baranya Megye idén is kiemelkedően teljesített a Magyarok Kenyere Program keretében. A felajánlás mértéke 44.500 kg búza, amelyből 2 millió 700 szelet kenyér süthető. Köszönhető ez egyrészt a bőséges termésnek, amiből lehetett adakozni, no és a rengeteg jószívű gazdának, akik szívesen adtak a javaikból. Az agrárkamara pedig ezúttal is kiváló koordinátornak bizonyult, mivelhogy egy jó zenekarba is elkél a profi karmester.
Őszanyó záró Pinokkióval
Az Őszanyó programsorozat záró programjára került sor Bólyban. A helyi óvoda méltán híres eseményének, ez az igazi éke. A sötét beálltával a színpomp...
Bővebben →Püspöki szentmise Borjádon
A Borjádi Evangélikus Egyházközség Temploma ritka kincse Baranyának. Köztudottan a 18. században katolikus németek érkeztek a faluba, nagyobb arányú b...
Bővebben →Hásságyi borvereny kiváló borokkal
47 borminta érkezett az idei hásságyi borverseny minősítő bírái elé. A neves szakemberekből álló zsűri, szebbnél szebb borokat kóstolhatott, melyek a ...
Bővebben →Szilveszterre invitál a Fülemüle csárda
A villányi Fülemüle Csárda a sváb gasztronómia és kultúra fellegvára. Az itt szervírozott ételek hűen tükrözik a magyar és német ételkülönlegességek s...
Bővebben →Készülnek a karácsonyi ajándékok
Napi 4 órás szociális foglalkoztatás keretében, a munkarehabilitációs műhelyben végeznek kézműves tevékenységet a Bólyi Gyermekotthon lakói. Jelenleg ...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Szederkény-Boda 5-2 gólszerzők: Zsebe (3), Hergenrőder (2) ill. Bánkövi, Tompa Bóly-Pécsvárad 1-3 Gólszerzők: Kiss E. ill. Keczeli, Dénes, Czifa ...
Bővebben →Lezárult az idei Magyarok Kenyere Program
Tavasszal indul útjára minden esztendőben a Magyarok Kenyere Program és a hagyományos novemberi hálaadó rendezvénnyel zárul, mégpedig a pécsi Pezsgőhá...
Bővebben →Jávorka különleges, absztrakt festészete
Újpetrén mindenki tudja, hogy ki Jávorka Csaba. A tanár úr több generációt tanított a helyi iskolában. Pedagógusként és iskolaigazgatóként nevet és me...
Bővebben →Konzorcium a minőségi sertéshús előállításáért
Gyümölcsöző együttműködés keretében, uniós forrásból valósul meg az a projekt, melyet a konzorciumi partnerek mutattak be Kaposváron. Két felsőoktatás...
Bővebben →Tartalmas őszi szünet
Pécs centrumába szerveztek érdekes barangolást gyerekek számára, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kapott meghatározó szerepet. Mint a...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Sellye-Szászvár 3-1, Pécsvárad-Harkány 7-1, Beremend-Szederkény 2-3, PVSK-Mohács 2-1. Boda-Bóly 0-1...
Bővebben →Az emlékezés mécsesei
Az emlékezés virágaival és mécseseivel díszítettük elhunyt hozzátartozóink sírjait. A halottak napját a sírkertekben töltöttük emlékeinket felidézve. ...
Bővebben →