Helyi hírek, események
Grillparty az árnyas fák alatt
A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével készültek a gasztronómiai alkotások, egyik másik finomság a "csoda kategóriáját" is súrolta. Nemzetközivé az tette az eseményt, hogy a szomszédos Horvátországból is érkezett egy kiváló társaság. Ők sem a vendéglátásban, sem pedig az ételek ízvilágában nem hazudtolták meg önmagukat. A Pélmonostori Magyar Kulturális Egyesült csapata, Csaplár Sándor vezetésével, finom húsokat, zöldségeket grillezett s e mellé salátákat szervírozott. Igényességüket mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legszebb terített asztal címét is ők vihették haza. Több nyárádi csapat is bizonyította, hogy bizony ők is értik a grillezés tudományát, sőt alkalmazzák is a mesterfogásokat. Csirkeszárnyak, combok, sertésnyaka, gomba és padlizsán is sült a parázs felett, az ínyencek nagy nagy örömére. Szakács Gyuláné, nevét nem meghazudtolva, a Mecsek Zöldút Egyesület csapatának "mesterszakácsaként" tevékenykedett. Ők kuriózumként, ehető virágokkal, gazakkal és gyomnövényekkel színesítették a sütő-főző fesztivál amúgy is színes palettáját. Zsifkovics Józsefné a rendezők nevében mondott köszönetet valamennyi résztvevőnek és a csapatok részére egy kis emléket is átadott a helyi egyesület nevében. Bizton állíthatom, már csak a kóstolók alapján is, hogy Közép-Kelet Európa legjobb grilles fesztiválja volt a nyárádi. Legalábbis ezen a napon, e helyen és ebben az időben. Nagy köszönet, minden finom falatért. Hogy is szokták ezt mondani? A Jó Isten fizesse meg kedves nyárádiak!
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →