Helyi hírek, események


Fergeteges falunap Újpetrén

2016.08.10

Az elmúlt hétvégén a népi tánctól a modern rock and rollig, széles palettáról válogattak az újpetrei falunap szervezői. Persze arra is figyelve, hogy a helyi hagyományőrzők és a meghívott fellépők aránya egyensúlyba legyen. Az eseményt mint mindig, Gaszt Árminné, a község polgármestere nyitotta meg, köszöntve a mostani és az elszármazott újpetreieket. Aztán útjára indult az imént említett forgatag. A Pécsi Nemzeti Színház tagjai operett klasszikusokat idéztek, a helyi és mohácsi néptáncosok német és délszláv táncokkal kápráztattak, a Pécsi Fordan Tánciskola növendékei levegőakrobatikában varázsoltak, míg a szalántaiak ugrókötél produkcióval tették emlékezetessé az ünnepet.  Egy falunap varázsát mindig annak sokszínűsége, szórakoztató jellege, no és maga a közösség hangulata határozza meg. Újpetrén a falunapon minden klappolt. A fellépők kitettek magukért és persze a fílingre sem lehetett panasz. Ilyen egy jó buli, ha igényesen van leszervezve. Az esti bál már csak hab volt a tortán.


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162