Helyi hírek, események
Imádják a mohácsi sokacbabot
Több mint két évtizede a Mohácsi Sokacok Olvasókörének tagjai, augusztus első hétvégéjére szervezik meg a mohácsi népi és nemzetiségi hagyományokat felelevenítő Babfőző fesztivált, avagy a Duna-parti horvát kulturális és gasztronómiai találkozót. Igy volt ez idén is.
A rendezvény természetesen tűzgyújtással indult a Sokac Negyed szíveben és máris kezdetét vette, hagyományos technikával, az agyagedényben történő főzés. Mindehhez finom sokacbabra, zöldségekre, tőke és füstölt húsokra, fűszerekre és persze jól bevált babfőző mesterekre volt szükség. A gasztronómiai ízek mellett ilyenkor kulturális bemutatók is helyet kapnak, a kézműves bemutatókkal egyetemben. A résztvevő babfőzők száma évről évre közel 300 fő, akik 1100 agyagedényben főzik a babot. S hogy mindez honnan indult el? A lefedett cserépedényekben készített étel a földeken dolgozó idősebb délszlávoktól ered, akik hogy a munka is haladjon, és ebéd is elkészüljön, már 100 éve hódolnak a agyagedényben főzött sokac babnak. Mint azt Jaksics György és Bubreg István főszervezőktől megtudtuk, még Budapestről és külföldről is érkeztek vendégeik. A példa is bizonyítja, hogy az ínyencek szívesen átruccannak Mohácsra egy-két tányér ízes sokac babért. Nem is kell ennél finomabb és laktatóbb lakoma. Jól tudják ezt a mohácsi sokacok is, nem hiába él a népi hagyomány évtizedek óta. Persze azt kívánjuk, hogy a Jóisten tartsa meg a következő évtizedekre is jó szokásaikat és főjön az a jó sokacbab edényszámra.
Folyik a termelés a bólyi fóliákban
A zöldség és virágtermelésben a fóliasátrak kiterjesztik a termelési időszakot és gyorsítják a vegetációt. Idehaza az Alföldön van ennek nagy kultusza...
Bővebben →Több száz motor a Kántor-réten
Túra chopperek, sport endúrók, quadok, kismotorok, összesen 250 szuper járgány jelentette az idei Bólyi Motoros Napok savát és borsát. Magyarországról...
Bővebben →Hajrá MAGYAROK!
Zsúfolásig megtelt tegnap a pécsi Kossuth tér, ahol a lelkes szúrkolók kivetítőn követhették végig a Magyaország-Izland meccset. Mintha Marseille-ben ...
Bővebben →Magyar földbe, magyar búzát...
Bólyban, közvetlen a Békási út mellett, soha nem látott hosszú szárú és hatalmas kalászú magyar búzát érlel a nap és simogat a forró szél. A tábla a B...
Bővebben →Anton Gazda különleges kiskertje
Kresz Antal, azaz Anton Gazda mezőgazdasági mérnők hallgatóként különleges növényekben gazdag, kiskertet művel Babarcon. Itt többek között afrikai és ...
Bővebben →Antal napi búcsú Hásságyon
A Szent Antal napi búcsú alkalmából, nívós gálaműsorral lepte meg a hásságyi német önkormányzat a falu lakosságát. Épp ezért, Hahner Róbert programsze...
Bővebben →Ballag már a vén diák...
A ballagás "keserédes" ízét kóstolhatták meg péntek koraeste a bólyi suli ballagó diákjai. A janusarcú esemény a fájó búcsúról és az örömteli új életr...
Bővebben →Máriakéméndre tekertek a nyugdíjasok
Délidőben a máriakéméndi pincesor árnyas fái alatt megpihenve találtunk rá a kerékpár túrán lévő szederkényi nyugdíjasokra. Vezetőjük, Tukacs András e...
Bővebben →Falu a gólyák földjén
1000 éves falu, 1000 fős lélekszámmal és mindez a gólyák földjén. Ugye rájöttek Önök is, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park határán lévő Kölkedről van szó...
Bővebben →Bajnokcsapatot ünnepeltek Babarcon
Megye lll-as bajnok lett a Babarc labdarúgó csapata. Hazai pályán ünnepelhették a szép sikert, az utolsó fordulóban lejátszott mérkőzés után, az MLSZ ...
Bővebben →Xl. Bólyi Motoros Napok
Már nem kell sokat várni és máris jön a bólyi motoros és rockos "fesztiválőrület". Határon innen és határon túl, sok százan pattannak majd a "vas nyer...
Bővebben →Megnyílt a "vadiúj" Pécsi Állatkert
A jó munkához idő kell, s valóban az új állatkert kivitelezői egy kisebb ékszerdobozt varázsoltak a Mecsek oldalába. A nemrég a nagyközönség előtt is ...
Bővebben →