Helyi hírek, események
Sátorhelyi falunap az egykori táborban
Az egykori címerező tábor területére invitálták a falu lakosságát a sátorhelyi falunap alkalmával. Sokan jöttek nosztalgiázni azok, akik a 70-es 80-as években aktív szereplői voltak a nyári táboréletnek. Színes program kavalkáddal garantálták a szervezők a kiváló hangulatot. Délelőtti össznépi foci, lecsó főzés és palacsinta sütés után, délutánra a színpadi produkciók vették át a főszerepet. A mohácsi Pándy Otthon lakói " A makrancos Katát" idézték meg a világot jelentő deszkákra. A falu polgármestere örömét fejezte ki, hogy a nap folyamán sokan fociztak, még többen főztek és legtöbben pedig egyszerűen jól érezték magukat a falunapon. A régi tábor pedig valóban nosztalgikus élményeket sugalt. A Banya klubosok ezúttal is aktív részesei, sőt alakítói voltak az eseménynek. Nem hiába, nélkülük nincs sátorhelyi falunap.Természetesen a gyerekműsor sem maradhatott el, erről a Hangerdő társulat gondoskodott, a "Szamárfüles varázskönyv" interaktív történetével. Büki Richárd tanár úr és csapata szenzációs hangulatot teremtett.
A pécsi Vígságtévők ezt követően könnyeket csalogató magyar nótákkal lepték meg az ünneplőket. A Csúzai Csárdás Tánccsoport és a Sátorhelyi Néptáncegyüttes a magyar folklórt képviselték a falunap fellépői közül. Frank István, a helyiek együttes vezetője szerint nagyon készültek a hazai fellépésre. Ezen alkalomra, új koreográfiát is betanultak. A sátorhelyi falunapon később Postás Józsi is fellépet, sőt a jól bevált bál sem maradhatott el. Így volt kerek ez a történet, s egyben egyedi és utánozhatatlan.
Cseppnyi egészséget Karácsonyra
Az előzetes jelentkezések alapján, szép számú érdeklődőre lehetett számítani a bólyi Harmónia Ház egészségmegőrző fóruma kapcsán. Az Ifjúsági Ház emel...
Bővebben →Gulág emléktábla Babarcon
Az Oroszországba 1944 és '45 között kényszermunkára elhurcoltak emlékére avattak emléktáblát Babarcon. Mindezt a Gulág Emlékbizottság támogatásával, a...
Bővebben →Márton napi újbor mustra
Egymás újborait jóízüen kóstolgató, vidám bortermelők jöttek össze a Szederkényi Hegyközség ez évi Márton napi vígasságára. Minderre a Szederkényi Kul...
Bővebben →Baranya legújabb díszpolgárai
A megye illusztris vezetőinek részvételével került sor Baranya díszpolgári címeinek átadására. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Udv...
Bővebben →25. Pécsi Vasútmodell Parádé
A vasútmánia általában a fiúk vérében van. Ki ne szeretett volna gyermekkorában mozdonyvezető lenni? Van aki felnőtként is imádja a vasútak világát, i...
Bővebben →A bólyi Karitász jótékonysági estje
"Minnél törékenyebbek és sebezhetőek az emberek, annál inkább fel kell ismernünk az értékeiket. Méltóságuk megőrzése érdekében segíteni, védeni, szere...
Bővebben →Fiatal világjáró a kurdok földjén
A Vagabond világjáró klub - több mint tíz éve kétheti rendszerességgel tartja előadásait őszi-tavaszi ciklusban a világ természeti és társadalmi érték...
Bővebben →Márton napi vigadalom Lippón
A Gárdonyi nap keretében idén is Mártonoztak a lippói suliban. Ide várták az óvodásokat és a nyugdíjas klub aktív nagymamáit is, hogy együtt vegyék ki...
Bővebben →Zsírral is lehet fogyni
Fogyni és karcsusodni vágyó hölgyek és urak gyűltek össze a mohácsi Ifjúsági Centrumban, hogy szem és fülltanúi legyenek egy sokat sejtető bemutató el...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Ócsárd-Szászvár 0-4 Boda-Villány 3-1 Sellye-Siklós 0-1 Mohács-Bóly 4-0 Pécsvárad-Szederkény 1-0 Beremend-PEAC 2-0 PVSK-Harkány 4-0 ...
Bővebben →Őszi növendék hangverseny
Szeptember óta sokat tanultak és fejlődtek a bólyi zeneiskola tanítványai. Az őszi növendék hangverseny jó alkalom az erőfelmérésre, a szülők előtti b...
Bővebben →Finisében a nyugdíjas szabadegyetem
Lassan finiséhez ér a bólyi nyugdíjas szabadegyetem két éves kurzusa. Ez alkalommal, Lantosné dr.Imre Mária főiskolai tanár vendégszerepelt, az Erzséb...
Bővebben →