Helyi hírek, események


Nyári kézművestábor Erzsébeten

2016.08.14

Kézműves tábort szerveztek, kétszer egyhetes turnusban az Erzsébetiek. Négytől 12 éves korig, összesen 30 gyermek vett részt a napközis foglalkozásokon. A tábor alatt szinte mindent kipróbáltak a gyerekek, ami a készségeiket és kézügyességüket fejlesztheti. A két turnus csak részben volt önköltséges, hiszen patrónusként az erzsébeti német önkormányzat is támogatta azt. A táborlakók Erzsébetről, Zengővárkonyról és Kékesdről kerültek ki. A tábor alatt íjat, papírsárkányt, karikázót, edény és pohár alátéteket is készítettek a srácok. Volt itt nemezelés, gyöngyfűzés, karikafonás, botfaragás és régi népi játékok bemutatása. Mindemellett különleges hangszerek készítésére is sor került, így tutorát és bodzasípot is megismerhették a gyerekek. A tábort Kercsó József, ifjabb Kercsó József és Viszked Erzsébet vezették, akik a Magyar Hagyományok műhelyében sajátították el tudásuk nagy részét. A kézműves táborral párhuzamosan is működött egy nyári napközi. A Csorba Győző könyvtár helyi ifjúsági klubjában számítógép ismeretek bővítése, közös foci, kirándulások, csoportos társasjátékok szerepeltek a napi menüsorban. 6 diákmunkás segítette a könyvtáros szervező munkáját. Összesen 15 fős gyerekcsapat felügyeletét oldották így meg, a nyári szünet alatt. Emellett idén nyáron  4 erzsébeti gyermek is eljuthatott a pécsváradi kistérséggel a németországi Unterschleisheimbe.  Ott tartózkodásuk alatt megtekinthették Berlint és Münchent is, rengeteg élményt és emléket begyűjtve. Mindent egybevéve, rendkívül jól sikerült az erzsébeti gyerekek idei nyara. Mind a táborozásuk, mind pedig a felügyeletük megoldott volt. Köszönhetően a helyi önkormányzatoknak és a lelkes szervezőknek és felvigyázóknak.


Érik a szőlő, hajlik a vessző...

2018.08.13

A Belward pincészetnél a legmodernebb technológiát használják a borok érlelésére és tarolására. 30 hektáron termelnek kiváló fajtákat, így irsait, raj...

Bővebben →

Kölkedi falunapi vigadalom

2018.08.13

A Mohács Néptáncegyüttes hagyományőrző műsorával minden évben megadja a kölkedi falunap kiváló hangulatát. A rendezvénysátorban helyet foglalók, megcs...

Bővebben →

Építkező Újpetre

2018.08.13

Gőzerővel folyik a munka az Újpetrei Polgármesteri Hivatalban. Gaszt Árminné polgármester asszony 16. éve látja el a közösség szolgálatát, teszi ezt ö...

Bővebben →

Limes tábor Dunaszekcsőn

2018.08.13

Dunaszekcsőn hagyománnyá vált, hogy minden nyáron megrendezik a Lugio Napokat. A rendezvényhez kapcsolódóan nem maradhat el a Limes tábor sem, ahová e...

Bővebben →

Régi új kormánymegbízott

2018.08.13

Mint az a Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent, miniszterelnöki határozattal megerősítve, a kormányfő Baranya megyében Horváth Zoltánt nevezte k...

Bővebben →

ZOO tábor lelkes gyerekekkel

2018.08.13

A Gyűrüsfarkú Makik kifutójában hallgatták a Zoo pedagógus érdekfeszítő ismertetőjét az idei nyári tábor résztvevői. Mindeközben etették az állatokat,...

Bővebben →

RozéMaraton őrült jelmezekkel

2018.07.26

RozéMaraton néven, évek óta visszatérő mókás, jelmezes futás színesíti a Villányi Rozé Fesztivál szombat délutáni programját. Alapfeltétel, hogy minde...

Bővebben →

Hadgyakorlat a Dunán

2018.07.26

Úgynevezett közös, lron Cat gyakorlatot tartott a magyar és szerb vizihaderő a Duna magyarországi szakaszán. Mindennek kiinduló pontja, a Mohácsi Kikö...

Bővebben →

Védjegy az ormánsági dinnyén

2018.07.26

Nagyszabású dinnye promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. Ennek keretében a Kamara Baranya Megyei ...

Bővebben →

Családi nap Majson

2018.07.26

Az Összefogás Majsért Egyesült közösségi Családi Napja minden ingerküszöböt átütött, mágnesként vonzotta a falu lakosságát. A tavaly 27 taggal alakult...

Bővebben →

Villányi gasztroparti

2018.07.26

Határon átnyúló, a gasztrokultúra kincseit egy helyre összehozó rendezvény fényében is tündökölt idén a Villányi Rozé Fesztivál. Horvát és magyar borá...

Bővebben →

Harmonika hét a Landeszrat szervezésében

2018.07.17

A harmonika a németség és helyi svábság ősrégi hangszere. Vidám vagy épp szomorú dalok, no és a zeppedlik avagy a polkák kísérőjeként, szinte nélkülöz...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162