Helyi hírek, események
Nyári kézművestábor Erzsébeten
Kézműves tábort szerveztek, kétszer egyhetes turnusban az Erzsébetiek. Négytől 12 éves korig, összesen 30 gyermek vett részt a napközis foglalkozásokon. A tábor alatt szinte mindent kipróbáltak a gyerekek, ami a készségeiket és kézügyességüket fejlesztheti. A két turnus csak részben volt önköltséges, hiszen patrónusként az erzsébeti német önkormányzat is támogatta azt. A táborlakók Erzsébetről, Zengővárkonyról és Kékesdről kerültek ki. A tábor alatt íjat, papírsárkányt, karikázót, edény és pohár alátéteket is készítettek a srácok. Volt itt nemezelés, gyöngyfűzés, karikafonás, botfaragás és régi népi játékok bemutatása. Mindemellett különleges hangszerek készítésére is sor került, így tutorát és bodzasípot is megismerhették a gyerekek. A tábort Kercsó József, ifjabb Kercsó József és Viszked Erzsébet vezették, akik a Magyar Hagyományok műhelyében sajátították el tudásuk nagy részét. A kézműves táborral párhuzamosan is működött egy nyári napközi. A Csorba Győző könyvtár helyi ifjúsági klubjában számítógép ismeretek bővítése, közös foci, kirándulások, csoportos társasjátékok szerepeltek a napi menüsorban. 6 diákmunkás segítette a könyvtáros szervező munkáját. Összesen 15 fős gyerekcsapat felügyeletét oldották így meg, a nyári szünet alatt. Emellett idén nyáron 4 erzsébeti gyermek is eljuthatott a pécsváradi kistérséggel a németországi Unterschleisheimbe. Ott tartózkodásuk alatt megtekinthették Berlint és Münchent is, rengeteg élményt és emléket begyűjtve. Mindent egybevéve, rendkívül jól sikerült az erzsébeti gyerekek idei nyara. Mind a táborozásuk, mind pedig a felügyeletük megoldott volt. Köszönhetően a helyi önkormányzatoknak és a lelkes szervezőknek és felvigyázóknak.
Húsvéti Magonc műhely
A Magonc tanoda mindig aktív szervezői, húsvét előtti is, csináld magad foglalkozásra invitálták a kicsiket a bólyi Ifjúsági Házba. Díszes köszöntőlap...
Bővebben →Udvardy György megyéspüspök üzenete
Liturgiák és látványos események sokasága színesítette a nagyhét programját a Pécsi Egyházmegyében. Televíziónk nagycsütörtökön látogatott el a székes...
Bővebben →Meghívó hagyományos borversenyre
A Szederkényi Hegyközség az idei évben is megrendezi HAGYOMÁNYOS BORVERSENYÉT. Nevezni fajtánként 2 db 0,75 l-es palack borral lehet. Mintákat 2016....
Bővebben →Nógrádi Mohácson beszélt a terrorról
Mintha a legnépszerűbb popsztár érkezett volna Mohácsra, oly sokan jöttek össze az Ifjúsági Centrum aulájába. Nógrádi György biztonságpolitikai szakér...
Bővebben →Az 56-os jeges árra emlékeztek
A 60 évvel ezelőtti, 1956- os jeges árra emlékeznek meg kiállításukkal a mohácsi éremgyűjtők. Az egyesület legaktívabb tagjai, Mórócz Sándor és Csorba...
Bővebben →Barkácsolás a könyvtárban
Húsvétra hangoló barkácsolásra invitálták a gyerekeket a bólyi könyvtárba. Ügyesen bántak az ollóval és a ragasztóval, sorra készültek a mestermunkák....
Bővebben →Húsvéti kiállítás
Jövőre lesz a 10. jubileumi év, hogy Ivik Jánosné, Róza néni átvette a bólyi kézimunka szakkör vezetését. Minden esztendőben azóta is, húsvét és karác...
Bővebben →Postagalambászok értékelője
Egyesületi, tagszövetségi és országos versenyeken méretettek meg térségünk postagalambászai és nagy becsben tartott állományaik, az elmúlt esztendőben...
Bővebben →Agrárfórum az Agrár Kamaránál
Szép számmal összejöttek a termelők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei szervezete által megrendezett gazdafórumra. A Mezőgazdasági és Vidé...
Bővebben →Fülemülés nőnapi őrület
A hölgyek hada ismét megszállta a Fülemülét villánykövesden. A hagyományos nőnapi buliba, csaknem 300 an jöttek össze. Finomakat ettek s ittak, jót mu...
Bővebben →Mároki sváb bál kifulladásig
A véméndi Szextett együttes, hamisítatlan sváb zenével csalogatta táncba, a márokiakat az idei sváb bálba. Zeppedlik, polkák és keringők sokasága szer...
Bővebben →Nyuszik parádé Szediben
Húsvét előtt újabb vidám darabokkal lepte meg szederkényi törzsközönségét, a helyi nyugdíjas színjátszó csoport. A Főpróba című előadás csokor, nevét ...
Bővebben →