Helyi hírek, események


Lakodalmas parádé Márokon

2016.08.15

Az évszázados hagyományokat megelevenítő céllal jött létre, hat évvel ezelőtt a Mároki Lakodalmas Parádé, mely az egykor még két különálló település sváb és magyar hagyományait, lakodalmas szokásait fonja egybe és mutatja be. Pájlánd a sváb vőlegényt adja, így hát elsőként itt történik a vőfély kikérője, melyet természetesen autentikus zene kísér. Miután a legény elbúcsúzott a szülői háztól a násznép és esetünkben a sok száz kíváncsiskodó, hangos zeneszó mellett nekiindul a falunak, pontosabban a régi Márok irányába veszi útját. Útközben több állomáson vendégül látják a menetet, itt torok és gyomor nem marad szárazon...Badarság lenne kihagyni a sok finomságot. A hosszú út után a felduzzasztott násznép Márokra a menyasszony házához érkezik. A ceremónia különlegessége, hogy míg a vőlegény kikérése sváb szokások szerint, addig a menyasszonyé a tradicionális magyar szokások szerint történik, így egy menyegzőn keresztül tárul elénk a két hagyományvilág. A következő állomás a hagyományok szerint a templom lenne, de miután ez egy játékos parádé, történetünk a fesztiválsátor alatt végződik. Ugyanis itt köt házasságot és fogad egymásnak örök hűséget Márok és Pájlánd. A ceremóniamester pedig Márok mai polgármestere, aki mindezt 6. éve rutinosan levezényli. Az idelátogatók megismerhették a régmúlt falusi lakodalmát, a humorral fűszerezett kikérőket, a falusi asszonyok által sütött és kínált lakodalmi süteményeket, a vőfély szerepét. Sőt az esemény 2015-ben bekerült a Baranya Megyei Értéktárba is, amely igazi elismerés a falu számára. Ha önök még nem kóstoltak bele a Mároki Lakodalmas Parádé hangulatába, akkor azt jövőre augusztusban megtehetik. Nagy élménytől fosztják meg magukat, ha ezt elmulasztják. Az eseményen készült összeállításunkat a Bólyi VTV ehét szerdai és jövő heti adásában nézhetik meg.


Nyári focitábor 4 héten át

2018.07.17

A VB láz jegyében pattogott a labda a bólyi napközis focitábor első 2×1 hetes turnusa alatt. Kis Messik, Ronaldok és Mbappék kergették a bőrt és csele...

Bővebben →

Az alkotás öröme Szediben

2018.07.17

A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immáron 18. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket...

Bővebben →

Böjte Csaba Székelyszabaron misézett

2018.07.17

Székelyszabarban mutatott be szentmisét, Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány atyja. Sok ezer árva és otthontalan gyer...

Bővebben →

Szépen építkezik a Szoceg

2018.07.17

Szent Iván Éjhez kapcsolódó, tréfás vetélkedőre invitálták a Szederkényi Szociális Otthon udvarára az itt lakó idős embereket. Ez a program is jól b...

Bővebben →

Német tábor Újpetrén

2018.07.17

A morcona időjárás dacára, jó hangulatú nyári táboron vannak túl az újpetrei gyerekek. A helyi német hagyományőrző egyesület jóvoltából, idén is öss...

Bővebben →

Fuvolavarázs

2018.07.17

A fuvolazene varázslatos világa költözött egy hét erejéig Bólyba. Ez már a 22. Országos Fuvolatábor volt, amely második éve az alapító tiszteletére Ko...

Bővebben →

Nyári tábor Nyárádon

2018.07.17

Az első nyáradi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tábor 6 napon át jelentett aktív vakációs programot a gyerekeknek. Kézműveskedés, német táncok és népd...

Bővebben →

Fogathajtó centrum Dunaszekcsőn

2018.07.17

Lovas nemzet lévén, szép sikerekkel büszkélkedhetünk a fogathajtás területén is. Ez idáig olyan nagy nevek hoztak dícsőséget az országnak, mint Abonyi...

Bővebben →

Pfeifer Tibor stáció alkotásai

2018.07.17

Pfeifer Tibor restaurátor mester egyik friss munkája, a Pünkösdkor átadott liptódi stációegyüttes. A falu korábbi polgármestere, szívesen vállalta a f...

Bővebben →

Motoros Napok és a misztikus 13-as

2018.06.28

A 13-as szám szerencsét hozott a bólyiaknak. Ugyanis sorban a 13. Bólyi Motoros Napokat rendezték meg az alkalomra oly tökéletes Kántor-réten. Nagyszí...

Bővebben →

Múzeumok éjszakája Pécsett

2018.06.28

Eljött a várva várt misztikus este, amikor ismét megnyiltak a múzeumkapuk, hogy teret adjanak a felfedezők hadának. Országszerte 400 intézmény, csakn...

Bővebben →

Trombita szó és puskaropogás

2018.06.28

A meghívott zenekarok közös muzskálással nyitották meg, a l. Lippói Fúvószenekari Találkozót és Honvédelmi napot. A megye kiváló rezesbandái randevú...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162