Helyi hírek, események
Lakodalmas parádé Márokon
Az évszázados hagyományokat megelevenítő céllal jött létre, hat évvel ezelőtt a Mároki Lakodalmas Parádé, mely az egykor még két különálló település sváb és magyar hagyományait, lakodalmas szokásait fonja egybe és mutatja be. Pájlánd a sváb vőlegényt adja, így hát elsőként itt történik a vőfély kikérője, melyet természetesen autentikus zene kísér. Miután a legény elbúcsúzott a szülői háztól a násznép és esetünkben a sok száz kíváncsiskodó, hangos zeneszó mellett nekiindul a falunak, pontosabban a régi Márok irányába veszi útját. Útközben több állomáson vendégül látják a menetet, itt torok és gyomor nem marad szárazon...Badarság lenne kihagyni a sok finomságot. A hosszú út után a felduzzasztott násznép Márokra a menyasszony házához érkezik. A ceremónia különlegessége, hogy míg a vőlegény kikérése sváb szokások szerint, addig a menyasszonyé a tradicionális magyar szokások szerint történik, így egy menyegzőn keresztül tárul elénk a két hagyományvilág. A következő állomás a hagyományok szerint a templom lenne, de miután ez egy játékos parádé, történetünk a fesztiválsátor alatt végződik. Ugyanis itt köt házasságot és fogad egymásnak örök hűséget Márok és Pájlánd. A ceremóniamester pedig Márok mai polgármestere, aki mindezt 6. éve rutinosan levezényli. Az idelátogatók megismerhették a régmúlt falusi lakodalmát, a humorral fűszerezett kikérőket, a falusi asszonyok által sütött és kínált lakodalmi süteményeket, a vőfély szerepét. Sőt az esemény 2015-ben bekerült a Baranya Megyei Értéktárba is, amely igazi elismerés a falu számára. Ha önök még nem kóstoltak bele a Mároki Lakodalmas Parádé hangulatába, akkor azt jövőre augusztusban megtehetik. Nagy élménytől fosztják meg magukat, ha ezt elmulasztják. Az eseményen készült összeállításunkat a Bólyi VTV ehét szerdai és jövő heti adásában nézhetik meg.
Szedi sportnap
Szederkényben folytatódott a sportos eufória. A nemrég megszerzett, bajnoki ezüstérem és a 70 éves sportegyesületi jubileum mellé, a szokásos nyári sp...
Bővebben →A Duna veszélyes üzem...
A Duna veszélyes üzem, hirtelelen mélyülő medre, nagy sodrása és a lehúzó örvények, kiszámíthatatlanná teszik. Idén már 33 életet követelt, az esetek ...
Bővebben →Aratják a búzát
Javában tartanak a betakarítási munkálatok. Jelenleg 210 ha őszi árpa, 550 ha őszi búza, 30 ha facélia, 30 ha fűmag aratása folyik a Bóly - Töttösi Zr...
Bővebben →Dunai mosás
A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az ...
Bővebben →Nyári munkák a szőlőben
A téli fagyok, a tavaszi esők, no és a nyári kánikula, gombabetegségekkel karöltve, igencsak odavágtak az idei, várható szőlőhozamnak. Serényen zöldmu...
Bővebben →Sportos nap a kisvárosban
A sport összeköt és közösséget kovácsol. Ennek lehettünk hiteles szemtanúi, a 3. Bólyi Sportnap jóvoltából. Itt aztán mindenféle mozgásformával megism...
Bővebben →Úszótanfolyamok Bólyban
Nagy áldás tud lenni egy kisvárosban, ha strandja vagy akar egy úszómedencéje van. Pláne, az elmúlt napok kánikulájában jelentett ez, igazi mentsvárat...
Bővebben →Alkotótábor Szediben
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immár 17. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket. ...
Bővebben →Német tábor Újpetrén
Az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, ez év nyarán is megrendezte, német nyelvi táborát. 55 gyermek és 8 felnőtt vett részt a tartalm...
Bővebben →Érettségi a Montenuovoban
A Montenouvo végzősei, bizonyították érettségüket, az őket szóbeliztető bizottság előtt, így véget ért számukra a nagy menetelés. Az érettségi bizonyí...
Bővebben →Fuvolavarázs és emlékezés
54 fővel folyt Bólyban, egy héten át, a XXl. Országos Fuvolatábor. A megszokott helyszínek és program elemek mellett, egy igazán nagy hiányzója volt a...
Bővebben →Népviseletben járták körbe falut
Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a f...
Bővebben →