Helyi hírek, események
A lippói pörköltek nyomában
A 15. Lippói jubileumi falunap is, mint mindig a gasztronómiáról és az önfeledt szórakoztatásról szólt. Idén 20 csapat főzött az önkormányzat által biztosított sertés és marhahúsból. A versenyt végül a Kovács Pál- Marosi Csaba nevével fémjelzett társaság nyerte. Ők amúgy rutinos szakács párosnak számítanak, hiszen két évvel ezelőtt is elhódították a trófeát. A zsűri számára nagy kihívás volt eldönteni, hogy melyik a legjobb lippói vegyes pörkölt. Müller György zsűrielnök 12 éve jár bírálni a lippói főzőversenyre. Ez idő alatt, igen finom ételeket kóstolhatott. Mindig a jobbnál jobból kellett kiválasztani, a leges legjobbat. A nap sztárvendégét szinte ováció fogadta. Bereczky Zoltán olimpikonokat meghazudtoló lendülettel táncolta végig parádés műsorát. Régi klasszikusokat és saját slágereket is felvonultatott produkciójában. Zugfil József kultúrház vezetőt sok évtizedes zenésztapasztalata is segíti a falunap nívós programjának összeállításában. Így volt ez idén is. Ahogy azt elmondta, a helyi kultúrcsoportok szinte egymásra licitálva adták elő parádés produkcióikat. Mindeközben a gyerekek légváron csúszdáztak és múlatták a maguk módján, az erre szánt időt. A falunapon mindenki jól érezte magát, mert jól is akarta érezni magát...
Sváb Zenei Hétvége Villányban
A Bajorsör-barátok Hagyományőrző Egyesülete, ismét nagyot domborított. A lll. Sváb Zenei Hetvégére, sok ezer magyaroszági német kultúrínyencet csaloga...
Bővebben →Támogatott iskolák
Csaknem 1,2 millió általános és középiskolás gyermek kezdte meg országosan az idei tanévet. Az állam érdeke, hogy minél jobb körülmények között folyj...
Bővebben →Veterán derbi siófoki sikerrel
A Vadas Ferenc emléktornára, ezúttal is 6 kiváló veterán gárda érkezett, a bólyi sportpályára. Az MLSZ Veterán Szekciója, hosszú évek óta gondoskodik ...
Bővebben →Felhúzták a nyúlcipőt
Eső előtte és eső utána, de közben verőfényes napsütés. Mindez a 8. Bólyi Szüreti Vesszőfutás legfőbb jellemzője. A futás oly egyszerű sportág, mint ...
Bővebben →Becsengettek
Az idei tanévnyitó a bólyi Óvoda udvarán kezdődött. Itt gyülekeztek a leendő kis elsősök, hátukon az iskolatáskával, amely enapon még kellemes teher v...
Bővebben →Kukorica mustra a Trigoval
Nem hiába nevezik a kukoricát, tengerinek. Amerre a szem csak ellát, tengernyi területen terül el a határban. A tenger, pontosabban az óceán túlpatjá...
Bővebben →Csirkepaprikás a Siklósi Vár tövében
A siklósi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál - egy héttel a bólyi előtt - immár tizenhatodik éve került megrendezésre, augusztus utolsó hetvégéjén. A...
Bővebben →Pityu 50! produkció
Szüli napi buli, a Pécsváradi Várban. Lássuk be, nem egy szokványos dolog. 50 évet átölelő, zenei korszakokat bemutató koncertre ugyanakkor került már...
Bővebben →Nyitott kapu, sportos napok
A Szajki Fogadj El Alapítvány Fogyatékos Napközi Otthona, idén is megrendezte, két napos "Nyitott kapu" programsorozatát. "Együtt egymásért és az egés...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Sok százan keresték fel idén is a töttösi Három Kívánság Tavat. A kívánságok éjszakája mágnesként vonzotta az álmok álmodóit. Többségében családostó...
Bővebben →Új kenyér és Szent István ünnepe
Az új kenyér ünnepét Bólyban is, a "mindennapi" megáldásával, megszegésével, no és annak kóstolásával tették teljessé. Minderre, a szentmisét követően...
Bővebben →Megnyílt a Kiskastély Vendéglő
Uniós forrásból, a városrehabilitációs program keretében felújították az egykori Montenuovo kastélyhoz tartozó, úgynevezett kiskastélyt. Régóta dédelg...
Bővebben →