Helyi hírek, események


Kenyéráldás a Szent István szobornál

2016.08.23

Augusztus 20-án az istentiszteletet követően a bólyi hívek a Szent István szobor elé vonultak. Hárs József polgármester és dr. Takács Gábor plébános köszöntötte az egybegyűlteket. Itt értékes gondolatokat hallhattunk az államalapító első szentünkről és az angyalok kenyeréről, avagy az éltető táplálékról. Ezt követően a bólyi plébános megáldotta az új kenyeret, melyet a polgármester szegett meg és kínált a híveknek. A Bólyi Városi Televízió beszámolójában a plébános mellett egy köztiszteletben álló bólyi polgár is megszólal. Győri József egykoron a Bóly Zrt. vezetőjeként megannyi aratást levezényelt már. Tanult emberként, a jó magyar kenyérről is meg van a szakavatott véleménye, ezt ismerhetjük meg. Az idei szép és bőséges termésnek köszönhetően nemcsak az új kenyerünk, hanem az egész évre szükséges kenyér alapanyagunk, azaz lisztünk is rendelkezésre áll. Az más kérdés, hogy az energiaárak vajon milyen irányba befolyásolják majd a kenyér árát? Remélhetően, futja majd rá minden bólyi és térségbeli családnak.


Tanévet zártak a drámások

2018.06.28

A Forrás Művészeti Stúdiót vezető Antoni Andrea drámatanár, hosszú évek óta oktatja a bólyi gyerekeket. Több korosztályban pallérozza kommunikációs és...

Bővebben →

Mandalát építettek a jógások

2018.06.28

Mandala építésére vállalkoztak a bólyi jógások. A jóga világnapja alkalmával szerették volna felhívni a figyelmet közösségükre, a szellemi és testi eg...

Bővebben →

Magonc tábor új centrumban

2018.06.28

A bólyi Magonc Tanoda kétszer egy hetes nyári tábora, tartalmas programokkal csalogatta a helyi és térségben élő gyerekeket. Az önkormányzat által kia...

Bővebben →

Családok Átmeneti Otthona

2018.06.28

A családok átmeneti otthona, ahogy a neve is sugallja, átmeneti megoldást jelent azon rászorulók számára, akiknek jelentős "törés következik be" az él...

Bővebben →

Hittantábor Liptódon

2018.06.28

Három nap erejéig, a bólyi hittantáborosok vették birtokba a liptódi Jó Madár Ifjúsági Tábort. A szép hagyományokkal bíró, nyár eleji közösségépítő tá...

Bővebben →

Tanévzáró Szederkényben

2018.06.28

Eljött a várva várt utolsó nap, tanávzáró és a hagyományos ballagás. Szederkényben 14 végzős diák ballagott idén. Bár a létszám nem volt nagy, de a gy...

Bővebben →

Ballagás Bólyban, búcsú könnyekkel

2018.06.28

Elballagtak a Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola végzős diákjai. Szép emlékekkel, leküzdött akadályokkal és sok sok sikerrel a batyujukban...

Bővebben →

Versendi minta projekt

2018.06.28

Esélyteremtés a köznevelésben címmel, az EFOP keretében megvalósuló, 3 éves program folyik a Versendi Általános Iskolában. Kiállítás és művészeti bemu...

Bővebben →

Jövőkonferencia az egyetemen

2018.06.28

Kutatáshasznosítás, technológiai-transzfer, robotika, high-tech technológiák, 3D az egészségügyben és a művészetek világában, no és a modernkori bűnül...

Bővebben →

Puskás Bálint fotói díszitik a szocotthont

2018.06.28

Puskás Bálint egykori iskolaigazgató fotóiból nyílt állandó tárlat, a bólyi Szociális Központban. A pillanat varázsát megragadó fotográfus csodálatos ...

Bővebben →

Falusi turizmus Liptódon

2018.06.28

Ha friss vidéki levegőre vágyunk és a falusi turizmus fellegvárát kutatjuk Dél-Baranyában, hamar rátalálhatunk a mindössze 180 lelket számláló kis fal...

Bővebben →

Erősemberek világbajnoksága

2018.06.22

Hatalmas kőgolyók, kofferek, súlyok és a világ legerősebb emberei érkeztek a pécsi Lauber Sportcsarnok küzdőterére, ahol hazai pályán a Natúr Erős Emb...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162