Helyi hírek, események
24 órás horgászverseny
A Borza-völgye Horgászegyesület augusztus 20-án kezdődő 24 órás versenyére, 17 csapat nevezett. A reggeli start előtt sorsolással döntötték el kinek melyik horgászhely jut. Itt alakíthatták ki "főhadiszállásaikat", sátrat vertek, kikerültek a horgász székek, a pecabotok és minden nélkülözhetetlen kellék. Az idő kedvezett a horgászathoz, se hőség sem pedig esős idő nem zavarta a halat "cserkelők" precíz munkáját. Szabó László tógazda szerint, egy horgász számára ez az igazi ünnep, amikor is hobbijának élhet és tavon töltheti pihenőidejét. A versenyt több hetes előkészítés előzte meg. Szervezők és résztvevők egyaránt jól érezték magukat, a sporthorgászat szenvedélye pedig tetőfokára hágott. 24 órán át tartott az ádáz küzdelem, beleértve a szúnyogokkal tarkított éjszakai horgászatot is. A verseny első helyezettje a Bohner Gábor - Morvai Ferenc duó lett 91,33 kilogramm össz halfogással. Második Iváncska László 39,59 míg harmadik Nagy Zoltán lett 35,39 kilogrammal. A legnagyobb halat szintén a Bohner - Morvai kettős fogta ki a tóból, mégpedig egy 12,45 kilós pontyot. A Borza- völgye Horgászegyesület rangos versenye nívós eseménynek számít horgászkörökben, nem hiába, gyönyörű a környezet, a tó pedig roskadásig tele van hallal. Gratulálunk a sikeres pecásoknak.
Javában tart a szüret
Zsongó méhkasra hasonlít a versendi és szajki domboldal. Javában folyik a szüret, a gazdák irányítása mellett szervezett csoportok szedik a termést. E...
Bővebben →18. Bólyi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál
Átlépte a nagykorúság küszöbét a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző fesztivál. A 18. alkalomra soha nem látott számú vendégsereg érkezett. Rengeteg bog...
Bővebben →35 éves tánccsoport Babarcon
Zsúfolásig megtelt a fesztiválsátor a babarci nemzetiségi ház udvarán. Születésnapra jött össze a sok száz vendég, akik a szívük mélyén szeretik a 35 ...
Bővebben →Old boys torna Bólyban
A tavaly elhunyt Vadas Ferenc emlékére rendeztek kispályás labdarúgó tornát a bólyiak. Az old-boys korosztály régióban meghatározó csapatait látták ve...
Bővebben →Szüreti vesszőfutás
Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a ...
Bővebben →Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara
Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron ...
Bővebben →Tanévkezdés Bólyban
Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nag...
Bővebben →Piacvezető a Solar-Pécs a napelem fronton
A Solar-Pécs kft. magyarbólyi kis-erőműve, avagy referencia napelem parkja, éves szinten bruttó 26 millió forint árbevételt termel, összese 650 - 700 ...
Bővebben →Felavatták a Szent Erzsébet szobrot
A falu névadójának szerettek volna tárgyiasult emléket állítani az Ezsébetiek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a kültéri szobor tűnt, melyhez sikerült f...
Bővebben →A nyitott szívek napja
"Nyitott kapu egymásért és az egészségért" címmel rendezett egész napos közösségi programot a szajki Fogadj El Alapítvány. Az általuk fenntartott, fog...
Bővebben →A Mohácsi csata 490. évfordulója
A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi sze...
Bővebben →25 éves az Intermelody Énekegyüttes
Negyed évszázad egy ember életében is meghatározó időtartam. Csakúgy mint egy éneklő közösség életében, amely már generációkon átívelő és generációkat...
Bővebben →