Helyi hírek, események


Rendszerváltó szerelmesek

2016.08.24

A nyárádi művészetisek táncosai és amatőr színészei aktív munkával töltik a nyár utolsó napjait. Sőt már hetekkel ezelőtt turbó fokozatra kapcsoltak, hogy az idei premierre minden klappoljon. Augusztus 29-én és 30-án ugyanis közönség elé kerül a Rendszerváltó szerelmesek című vidám, zenés darab, amely 5. az általuk bemutatott színházi produkciók sorából. A mozaik szépen összeállt az utolsó napokra, helyén vannak a díszletek, felkerültek a hangfogók és mindenki izgatottan várja a dupla előadást. Cseh Dávid az egyetlen profi az amatőrök között, akit a "társulatból" mindenki a produkció szülőatyának tekint. Dávid szerint felkészültek a "nagy durranásra", el szeretnék kápráztatni nézőiket. Köztudott, hogy a település polgármestere is aktív tagja a művészeti egyesületnek. Mintál Tibor ezúttal is vendéglátós szerepet kapott, így hát otthonosan mozoghat a színpadon.

Cseh Péter az egyesület elnökeként örül az elmúlt évek sikerszériájának. A mostani produkció sem lóg ki a sorból, vidám lesz és kacagtató - tudtuk meg tőle. Ha nyár végi avagy ősz eleji komikus színházra vágynak, akkor irány Nagynyárád. Ez nagy buli lesz!


Majális a -1. napon

2017.05.01

A babarciak ismét beelőzték a térséget. Majálisukat már április utolsó napján prolongálták. Ezzel is teret adva mindazok számára, akik őket választott...

Bővebben →

Megye l. bajnokság hétvégi eredményei

2017.05.01

Siklós-Szederkény 2-3 (2-2) Siklós. V.: Horváth György. Siklós: Tasselmájer - Hazenauer, Kósa, Szívós, Schmidt - Bozó, Teszárik (Sztojka, 58.), Árv...

Bővebben →

TrachTag, a hagyomány ápolás jegyében

2017.04.30

Harmadik éve rendezik meg, a német nemzetiségi hagyomány napot Bólyban. A TrachTag, azaz a népviselet felöltése és az abban való megjelenés, a rég múl...

Bővebben →

Tambura varázs Mohácson

2017.04.30

A Horvátországi Tamburaoktatók Szövetségének szervezésében érkezett a Duna-parti városba, az a különleges zenekar, amely nem rendelkezik mély gyökerek...

Bővebben →

Hazaért a vándorbatyu

2017.04.30

A sombereki kultúrház előtti sváb térzene jelezte a faluban élőknek és az ide igyekvőknek, hogy jelentős esemény készül a sváb községben. Ugyanis haza...

Bővebben →

Időhíd múlt és jelen között

2017.04.28

"Élet a falun, régen és ma" elnevezéssel, tartalmas kultúrtörténeti projektnapot rendeztek a lippóiak. A Gondozási Központ az iskolával és az óvodával...

Bővebben →

Átadták a mohácsi vágóhidat

2017.04.26

Több hónapos próbaüzem után, hivatalosan is átadásra került a Bonafarm cégcsoportjához tartozó, MCS VÁGÓHÍD ZRT. új mohácsi üzeme. Orbán Viktor minisz...

Bővebben →

Csökken a gyermeklétszám Szajkon

2017.04.24

Délután a napközi idején kíváncsiskodtunk, hogy vajon milyen az élet egy vidéki kisiskolában? 33 gyermek jár napjainkban, a Szajki Általános lskolába...

Bővebben →

Vidám hásságyi pincejárás

2017.04.19

Emmausz-járáskor benépesülnek a pincék, a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is behívják egy-egy pohár borra. Mindez...

Bővebben →

Emmausz a bólyi pincefaluban

2017.04.19

Húsvét hétfőn újra zsongott a bólyi pincefalu. A népszokás 2011 óta, hivatalosan is része a szellemi örökségünknek, s mitagadás, az utóbbi években ped...

Bővebben →

Megye l., 20. forduló:

2017.04.17

Szederkény-Szászvár 0-2 (0-2) G.: Bálint (6., - öngól), Makai (14.). Villány-PEAC 2-1 (1-0) G.: Czibere (24.), Tamás (74.), ill. László (89.). ...

Bővebben →

Húsvét a szeretet győzelme

2017.04.14

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162