Helyi hírek, események


Táncművészet felsőfokon

2016.08.25

Jöttek, táncoltak és sikert arattak. Eképpen summázhatjuk az idei XX. Mohácsi Nemzetközi Néptánc találkozót, melyet szép hagyományok szerint évről évre a Duna parti városban rendeznek. A szokásokhoz híven, augusztus 20-ához és ezt megelőző pár naphoz köthető a nyárzáró esemény. Ezen a városban működő tánchagyományokat ápoló csoportok mellet lengyel, horvát, finn, román, olasz, macedón és további magyar együttesek kaptak szerepet. A fellépők tánckultúrájuk bemutatásával emelték idén is, a találkozó, no és a gála magas színvonalát. A tánc az életérzések hatékony kifejező eszköze. Impulzív, lüktető ritmusa a közönséget is magával ragadja. Hogy szerethető-e? Messzemenőkig. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Mohácson is egyre több hagyományőrző és ápoló táncegyüttes működik. Generációk nőnek fel a néptánc gyakorlása és tudásának elsajátítása során. Ez a táncosok életformájává válik, hobbijuk és szenvedélyük lesz. A mostani gála a tánc nagy ünnepe volt Mohácson. Minden lépés és mozdulat profizmust és alázatot tükrözött. A Bólyi Városi Televízió hosszabb és rövidebb összeállításban is beszámol a rangos eseményről.


Olcsóbb halat a magyarnak!

2017.03.15

A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügy...

Bővebben →

Muzsikások Versenden

2017.03.14

Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató M...

Bővebben →

108 bormintából 46 arany

2017.03.14

Egy borász ember számára nincs annál jelentősebb elismerés, ha más borászok is megdícsérik "alkotását". A tavalyi borok márciusra már igen szép arcu...

Bővebben →

Nőnapi köszöntő a Vivat Bacchussal

2017.03.10

"Éljen minden bájos szép nő!" címmel koncertezett nőnap alkalmából Baranya patinás bordalnok alakulata. A mindig vidám hangulatot teremt? Vivat Bacchu...

Bővebben →

Életutak és a hölgyek méltatása

2017.03.08

A hölgyeket gyönyörű szép virággal, Bóly két ikonikus alakját pedig, életútjukat bemutató kis kötettel köszöntötték a Gondozási Központban. Így mostan...

Bővebben →

Szezonzáró sváb bál Töttösön

2017.03.08

A Diamant Kapelle hamisítatlan sváb muzsikájára, táncraperdültek a töttösiek. No és ehhez feltétlenül nem is kellett a nemzetiségi kötődés, ugyanis e ...

Bővebben →

Sokac bál Szediben

2017.03.08

Este 10 körül, mintha befutott volna az összes vidéki busz, úgy telt meg pillanatok alatt a Szederkényi Kultúrház. A busójárás utáni hétvégére, minteg...

Bővebben →

Csillagászati hét a Zsolnayban

2017.03.08

Széleskörű érdeklődés mellett zajlik a 3. Pécsi Csillagászati Hét, amely a Zsolnay-negyedben, látványos planetáriumi bemutatókkal és tudományos előadá...

Bővebben →

Nemzetközi busó kupa

2017.03.08

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy lé...

Bővebben →

Esély a Bólyban maradásra

2017.03.02

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tu...

Bővebben →

Hátrametszés Jordán Tamással

2017.03.01

Hátrametszés címmel, az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban Jordán Tamás életrajzi kötete. A neves színész, rendező és színházigazg...

Bővebben →

A busójárás mohácsi ízei

2017.03.01

A mohácsi busójárás nem csak a látványosságokról, hanem a finom ízekről, a hamisítatlan helyi gasztronómiáról is szólt. Épp ezért gondolták azt a szer...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162