Helyi hírek, események


A nyitott szívek napja

2016.08.30

"Nyitott kapu egymásért és az egészségért" címmel rendezett egész napos közösségi programot a szajki Fogadj El Alapítvány. Az általuk fenntartott, fogyatékkal élő emberek napközi otthona, ilyenkor jelképesen és valójában is megnyitja kapuit az érdeklődők sokasága előtt. A kintről betérők, már 20 éve nyitott szívvel, nagy empátiával érkeznek és rengeteg élményre tesznek szert, mint ahogy most is. Kézműves kirakodóvásár, az alapítvány 20 évét felölelő kiállítás, finom ételek és zöldségbár várta az ide érkezőket.

Jótékonysági futás vezette fel a tartalmas programot. Kicsik és nagyok, rövid és hosszabb távra nevezhettek és tehették próbára állóképességüket. A sok amatőr futó között persze akadt egy profi is, aki 20 éve figyelemmel kíséri az alapítvány áldásos munkáját. Varjú Vilmos a 220 kilométeres Ultra-Balaton után kocogott egy jót Szajkon. A napközis otthon lakói a hétköznapokon tartalmasan töltik szabadidejüket. A "zöldségbárban" sok általuk termelt avagy készített finomsággal találkozhattunk. A lelkes és önkéntes szülők pedig szorgos hangyaként segítették az itt folyó munkát. Mindeközben a kaposvári otthon lakói mókás jelenettel szórakoztatták a program résztvevőit. Rendkívül felkészültek és jókedvűek voltak az alkalmi színpadon. Őket később mások is követték, szintén nagy sikert aratva. Ez a nap a nyitott szívekről és az empátiáról szólt. Gratulálunk minden szervezőnek és résztvevőnek. 


Szajk tartalékai és idei tervei

2017.03.29

Szajk 870 lakója, mégcsak most tapasztalja a falu 115 milliós költségvetésének áldásos hatásait. Az óvoda szerkezetfelújítása és szigetelése, a térkam...

Bővebben →

Olcsóbb élelmiszerek jönnek?

2017.03.29

Rájár a rúd a kereskedelmi láncokra, igencsak kipécizte őket az elmúlt időszakban a kormány. Különadókkal és megszorításokkal sújtott övezett, nyugodt...

Bővebben →

Nemzetiségi hét a Bólyi Óvodában

2017.03.29

Mozgalmas tavaszi időszakát éli a Bólyi Óvoda, mondhatni program programot követ, nincs leállás. A gyerekek pedig nagyon élvezik ezt a pörgést, mertho...

Bővebben →

Óvoda a község szívében

2017.03.29

Szép múlttal rendelkező, patinás oktatási és nevelési intézmény, a Szederkényi Óvoda. Német nemzetiségi voltát büszkén vállaló, a gyerekek érdekeit pr...

Bővebben →

Harsona koncert a Vigadóban

2017.03.24

Az Erzsébet Vigadó mozitermében tartott nagy sikerű koncertet a PTE Harsona Kvintettje. A komolyzene szerelmesei, többek között Bruchner, Lully és Ped...

Bővebben →

Jöhet a csarnok és az óvoda építése?

2017.03.24

Ismerve Bóly város lakóit, minden bizonnyal valamennyien egy élhető, konfortos település polgárai szeretnének lenni. Egy olyan kisvárosé, ahol zökkenő...

Bővebben →

Olaszi álmok és elképzelések

2017.03.24

Olasz község 622 lakója örömmel konstatálhatja, hogy bizony 2017-re vonatkozóan is van már elfogadott költségvetése a falunak. Megközeliteg 100 millió...

Bővebben →

Gorcső alatt Európa - Zeller professzor a Bóly TV-ben

2017.03.19

Felpörög vagy leszakad a magyar gazdaság? Egybe marad-e hosszú távon az Európai Unió? Többek között ezekkel a központi kérdésekkel kerestük fel dr.Zel...

Bővebben →

Aktuálpolitika Hargitai képviselővel

2017.03.19

A vidéki március 15-ei ünnepségek nyugalmat és a hősök iránti tiszteletet sugároztak, szemben a fővárosi megemlékezésekkel, ahol még a sípok is megszó...

Bővebben →

Tisztelet a hősöknek

2017.03.15

Bóly Város Önkormányzata méltó megemlékezésre invitálta a bólyiakat 2017. március 15-ére, a Hősök terén lévő Kopjafákhoz, az 1848/49-es Forradalom és ...

Bővebben →

Mester Feri bácsi, a tanító

2017.03.15

A Bólyi Televízió stábját vendégül látó kiváló tanító, Máriakéménd főutcáján lakik, itt fogadott minket otthonában. A pécs-somogyi születésű, idén 81 ...

Bővebben →

Jöhet a 9 évfolyamos iskola?

2017.03.15

Az elsősök most a legkisebbek a bólyi iskolában. Hamarossan változhat a helyzet, ugyanis bővülhet az évfolyamok száma, mégpedig a nulladikkal. A kormá...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162